Wednesday 21 September 2016

fizetésemelés: igen; tiszta iható víz: nem kell? ... minek az

Jó nekünk a radioaktív víz is ugye? Paksimogyoró, mogyi, szotyi, magyorók maksimagyarók... a lényeg a lényeg, hogy eszembe jutott megint az a dolog amikor egy kilenc voltos elemmel feltöltöttem két lecsiszolt fém zsalu lemezt, apu meg akrata fogni "ne nyúj hozzá..." ordítottam vissza fordultamban egy fém alkatrészért menet, hogy megmutassam mekkora ívet húz. Jó méterhúsz hosszú, huszonöt széles lemezek három mil vastag, egy percig töltöttem vagy tovább is nem emlékszem. Azután amikor összezártam apu meg még valaki itt állt de nem a sipőcz volt, nagyot néztek az ív láttán. "azzannyát! Egy kilnc voltos elemtől ekkora ívet ad ez a két lemez?" csodálkozott apu. "Bizony." bólogattam és eloltottam a lángra gyúlt újságpapírt amit szigetelőnek tettem a két lemez közé amíg feltöltöttem őket. Apu igen elgondolkodott a vendéggel együtt hallgattak komoran. Feltűnt a csend. Harapni lehetett. "Mi baj?"
"Hát valószínűleg így ölték meg az egyik jó barátomat péter." "De hogyan?" "Megrázta a hűtő. De nem találtunk semmi nyomot hogy hogyan csinálták, most beugrott hogy lehet hogy így történt." "Hát lehet. A hűtők ajtaja vezető felület és van rajta festék is, ha az nem kopott akkor egy másik hasonló méretű lapot oda lehet tenni elé, rászorítani, majd feltölteni... Sőt lehet sokkal komolyabb töltőt is használni a hálózatról vagy egy akkumlátorról is hatalmas töltést tud tárolni s ráadásul ha elveszed a másik lemezt akkor is a töltés megmarad. Ezeket is ha szétválasztom és külön leteszem ugyanúgy megmarad bennük a töltés és ki lehet őket sütni külön külön is a földre..."
S már mutattam is. Hogy így meg úgy a felnőttek nézték csodálkozva és kicsit komoran is. S mutattam a kisütést.
"Te hogyan csináltad volna?" kérdi apu. "Hát ha balesetnek kell feltüntetni, akkor úgy hogy feltöltöm a hűtő ajtaját ilyen módon egy másik lappal egyenárammal, majd persze megfigyeléssel kezdenék, szóval gondoskodnék róla hogy a nyitó fogantyú amit mindenki megfog ha ki akarja nyitni a hűtőt, elektromosan érintkezzen a feltötött lappal s még arról is geondoskodnék hogy a célpont testén és főleg a szívén átmenjen az egyenáram magas amperral..."
Halgattunk a vendég már gyanúsan méregetett. "Szerintem lehet hogy ő volt és nem emlékszik rá..." hallottam egy elkapott hangtalan mondatot... "lehet..." mondja apu szintén hangok nélkül... nekem is derengeni kezd valami a nagy csendben... "igen. van egy olyan gyanúm hogy nekem nem véletlenül olyan ismerős ez az egész helyzet... A haverod akit így öltek meg, láttad a helyszínt?" "Nem tudjuk hogy megölték, csak nekem volt egy ilyen sejtésem és nem találtunk semmilyen sérülést a hűtőszekrényen, semmit ami üzemi hibára utalt volna." "Leolvadt a hűtő?" "Hát akkor már igen amikor én odaértem. Ki volt húzva a helyszínelő rendőrök kihúzták." "Mezítláb volt a haverod?" apu elgondolkodott az elékeibe mélyedve "igen." "Akkor az én voltam."
Csend lett.
"De miért? " kérdi apu... "Hát az Öreg így akarta. Ez volt a parancs. Csak segítettem annak aki megkért hogy segítsek neki és ez volt a feladata." Csend volt megint. Mindenki tudta hogy ez így megy az Öregék mocsokrendszerében. De minden ilyen alkalommal valami összetört mindenkiben akiben még volt az emberségnek nyoma vagy valami maradék ragaszkodás, a szeretetnek valami csökevényes nyoma a megszokott ivócimborának elvesztésénél talán több talán... Én is gondolkodtam elkezdtek előtörni az ügy kapcsán végzett felderítési adatok.
"de miért, azért ne gondoldd ám hogy a haverod akkora nagy ember volt ám... ő volt az aki szabolcsban kiirtott egy egész falut, nőt férfit gyereket, pusztán csak azért hogy lássa: az Öreg emberei akkor is eltakarítanak-e utána, ha senkit se hagy életben a faluban. Megölt módszeresen mindenkit a legfiatalabb csecsemőt se kímélte és várt hogy odajönnek-e a takarítók és eltüntetik-e a nyomokat és mi történik egyáltalán. Nos az Öregnek ez a fülébe jutott... és azért az ilyet nem szereti... az ilyesmi expozálja a rendszerét és mindig hagy nyomot még a közös tudatban is, nem lehet csak úgy meg nem történtté tenni, mint egy egyed megölését a nyílt utcán... az hamar elfelejti mindenki még az is aki látta, mert nincs akkora súlya a közös tudaton kívüliben és tudatban. De ez komolyabb erőforrásokat igényelt már. Az ilyesmire olyanok is emlékeznek akiket az Öreg nem tud manipulálni, mert vannak ilyenek is. És sok embert kell ilyenkor lefizetni és sok az utómunka. Egy egész falut kell pótolni szinte, gyerekeket utángyártani hogy ne legyen annyira feltűnő és itt sok száz emberről volt ám szó. Egy kétszáz fős kis faluról beszélünk..."
"Azt ő csinálta?"
"No látod még ti is hallottatok az esetről... igen ő volt."
"Hogyne hallotunk volna róla, még az országon kívül is beszéltek róla más vidékeken. De te beszéltél neki arról hogy hogy működik a rendszer..." "így van, de én ugyanazt mondtam el neki is mint amit nektek külön külön is, ti miért nem mentettek egy egész falut kiirtani s ő igen? Nem én mondtam neki hogy irtson ki egy falut... arról ő döntött mert kíváncsi volt rá... és engem erről nem kérdezett meg, hanem valamelyik haverjával együtt tervezték meg és csinálták hogy utána jót röhögjenek rajta... és nem ez volt az egyetlen ilyen húzása..."
Hallgattunk. Elmerült mindenki a rendszer őrült és kegyetlen közönyében a saját tudását és tudásának érvényességét mérlegelték sokan ilyenkor, hogy már megint becsapott valaki akit szerettem... már megint rá kell jönnöm hogy nem ismertem meg eléggé azt akit barátnak hittem... az egyeseknek ez járt a fejében... "
A vendég egy idő után megerősítette amit mondtam. Rájött hogy a csávó tényleg fent volt akkor arrafelé és még egy bizonyítékot talált arra hogy igaz amit mondok az emlékeiben."
Megint hallgattunk. "És hogy csináltad mondd végig részletesen."
"Megfigyeléssel kezdtem. A csávó rendszeresen szállt meg abban a helysigében, és rendszerint mezítláb közlekedett, nem mindig de többnyire. Kicsit hipnotizáltam hogy felejtsen ott egy pár sört az előtérbe, akkor mindig lerúgta a cipőket és a második harmadikért már mezítláb ment be a hűtőhöz. Erre építettem persze igyekeztem biztosra menni. Feltöltöttem a hűtő ajtaját egy nagy töltővel több száz amper ment keresztül rajta azonnal végzett vele. Kicsit nyitva hagytam a hűtőt mielőtt odaért hogy leengedjen és tócsa keletkezzen a hűtő előtt a padlón. Minden úgy ment ahogy elterveztem. Ezek szerint ti se találtatok bizonyítékot."
"Egy ujjlenyomatot se dns mintát se egy szőrszálat, semmit."
Később apu visszament és a vendéggel leellenőrztek mindent amit mondtam. Úgy volt és még egyéb mocskos disznóságok is kiderültek apu nagy barátjáról... Nos ilyenek a mi "barátaink"... és a mi barátságunk a régi rendszeren belül... ma te holnap te vagy én...
És ott még most is ez megy nincs változás csak bonyolultabb lett az egész és nehezebb átlátni.
---
Mindenből fegyvert kellett gyártanom... utáltam, csináltam. Fel tudtam deríteni minden létező fegyvert és gyilkolási módot ami ezen a bolygón létezik. És felderítettem őket. Ez volt az ára. De nem öltem meg olyat akiben láttam némi reménysugarat. Ma már nem biztos hogy ennyit küzdenék... látva mit műveltek azok akiket megkíméltem, sőt új életet, tudást és kiképzést ajánlottam és adtam sokuknak - majd a legtöbb mind ellenem fordult, mert az alapvető struktúrákban ők maguk sem akartak változtatni amellett hogy pontosan megértettek mindent amit a régi rendszer felépítéséről és szerkezetéről elmondtam nekik.
Ma már nem tennék egy lépést se azért hogy kivegyek bárkit. Ezért nem is csinálom többé. akkor úgy godoltam mindent meg kell tennem azokért akikben látom a valós szeretet valamilyen formját... ma már nem tenném. Túl sokba került nekem ez az egész és nem csak nekem kerül sokba... olybá tűnik hogy pontosan ezek lettek a legnagyobb kerékkötői a változásoknak és ők okozzák a legtöbb kárt továbbra is a régi rendszer toldozásával foltozásával... Bár ezt ma nem tudom helyesen megítélni, mert egyedül maradtam.
---
"Nincs rajta maszk ez az igazi teste, de egy felépített karakterben van. Szóval ez még mindig nem az igazi karaktere." - mondja valamelyik ott a háttérben az egyik szarhzi aki még mindig azon fárdaozik hogy hogyan tudna engem kinyírni vagy maniulálni hogy visszaaldujak az ő általuk megtervezett társadalomkébe és boldog elégedett adófizető állampolgárrá váljak... hahaha patkány te következel nem is olyan sokára...
---
végül is ez szép halál: repülsz magasan a felhők felett majd egyszer csak bummm és vége... Egy kicsi kicsi kis fájdalom... hadd hulljon a férgese... meglesznek a kau megrendelő is meg azok is akik mögötük llnak és a megrendelőket manipulálják. Ezer féle módot is választattok a meggyilkolásom megredelésére, minden módot vissza tudunk fejteni és ha megrendelő csoportról van szó, akkor az összes aki a hallomra szavazott meg fog halni. Mind egytől egyig. És mehettek akárhova, bújhattok akárkinek a háta mögé, nincs az az elmetrükk, az a technikai trükk ami megmenthetne benneteket. Megyek értetek... cangával... :-D
---
Közben eszembe jutott az is hogy volt ott abban a faluban valaki egy figyelő aki segített nekem valami fontos dologban és ez a szarházi azért akarta letarolni azt a falut mert valamelyik másik figyelő elkapott valami infót amiből kiderült hogy emez ott lakik. S azóta valószínűleg azokból is világ nagy szarházik lettek... nemrég mintha a kislányt akit akkor kimentettem onnan - még sikerült figyelmeztetni őket az utolsó pillanatban és később vittem nekik kaját az erdőbe... Szóval látom beilleszkedtek a szarházik mocsokrendszerébe ők is kényelmesen... Szóval ilyen ez. Egyik nap megmented a következő nap meg ő jön érted hogy megöljön... S akkor végzel vele. Ezek a történetek ismétlődnek és körbejárnak mint régi ismerősök a veteránok között... Már nem is csodálkozom. Csak amikor ránézek egy kis fiatal lányra már lassan én se látok mást mint egy újabb faszráncigálót, picsanyalogatót... embert sehol, se férfi se nő... csak hímringyók meg kamuboldogságtól sugárzó ostoba agylúgozott libák... A nők sokkal kegyetlenebbek tudnak lenni mint a férfiak és ezek a számító érzelmi manipulátor zombik gyakorlatilag a világot elpusztítő erők bástyái ma.
Körbenézek a fősikolán, azaz csak épp bedugtam a lábkisujjam s a hányinger kerülget... ezek ott egy sokkal súlyosabb katasztrófát jelentenek mint ami egész eddig volt... S mosolyognak... már fel vannak készítve arra is hogy amikor valaki olyan kerül a közelükbe akkor azonnal átkapcsolnak a környezetvédő, jedi, igazságot szerető image-be s egyébként meg tömik a zsebüket tovább és mindent ugyanúgy csinálnak.
Nos van még egy pár csomagom itt a földön is olyan "ne nyúj hozzá" és különösen ne nyúj hozzá bazmeg mert egyikőtük se tudja mi fog történni és műszerrel se menjetek a közelébe se, mert baj lesz - de erpsze ezeket védem is azért nem mehet a közelébe se senki olyan, mert ugye látható hogy az idióta férgek akkor is megpróbálják ha vilgosan megmontam nekik hogy ne nyúj hozzá bazmeg mert megéget és egyikőtök se rendelkezik azzal a tudással ami ahhoz kell...
De sebaj... no nem, nem a soros énzeli ezt a tömegvándorlást tévedés tessék csak kicsit mélyebbre ásni a lézeres nano metatagokban és szépen kimondani hogy melyik csoportok finanszírozzák a mocsot, a tömeg mint fegyver... A soros is elég mocskos csak úgy magában, de nem ő áll e mögött hanem egy csoportnyi féreg... Meg lehet ám őket nevezni is páran már aki vették a fáradtságot hogy komolyan vegyék a dolgokat már látják a metatag mögött a metatagot... és tudják a neveket is... no ne aggódjatok rátok is sor kerül ám nem csak a sorosra... :-D
---
Az van bennem most is az a csend amikor néztünk csak a földre és nem akartuk elhinni amit megtudtunk a barátainkról, azokról akikben bíztunk, akikért az életünket kockáztattuk sokszor és akikről kiderült hogy azok közé tartoznak akikre vadásztunk egész életünkben akik ellen dolgoztunk akik megkeserítették az életünket... Mit lehet erre mondani? Nincs mit mondani. Keserű szájízzel ilyenkor az ember megpróbál tovább menni, nem törődni velük többé, sorsukra hagyni őket - némelyik feldühödik az elején és bosszút esküszik, de egy idő után a sokadik ilyen után már csak hallgat és nézi a földet nehéz szívvel. Azután akiben még van valami életszeretet az megpróbál tovább menni, tenni amit helyesnek tart. Az egyesek a számukra a természet által kijelölt úton a többi a rothadás fosztogató és mindenen átgázoló útvesztőin. Időnként kersztezik egymás útját olyankor az egyesek ölnek, a többi meghal. De egyre kevesebben vagyunk én úgy vélem és egyre több a szarházi. Én ezt látom most ma. Dorbézolnak a tv-ben a hatalmi pozíciókban, kirakatpereket csinálnak színészekkel, akik eljáttszák egy egy lebuktatott kormányzati bűnöző szerepét hogy lecsillapítsák a kedélyeket, mert azért a verebek csiripelnek és lám lám azért attól félnek a hatalmi pozíciókat bírók.
Még ha csak a rendszert ismerők között is indul meg a nyílt beszéd - már akkor teliszarják a gatyájukat és beindítják a média manipulátorokat hogy vegyék elejét bárminek fogják ki a szelet az elégedettlenség vitorlájából, mert ebből mindig baj van. Amikor kiderül hogy hogyan és milyen módon üzemel a rendszer és hány gyerek s ember vére működteti - akkor mindik lázadás tör ki. Amíg nem tudják addig alszanak és addig nincs baj...
Nagy pofával tolja a szöveget az épp ügyeletes balhéelvivő, hogy "azért mert most a gyerek megint beszél fel kell mutatniuk valami elszámoltatást hogy lecsillapítsák a kedélyeket... de majd elül az egész és mindenki szépen visszaalszik a kis hétköznapi életébe és minden megy tovább... hát ez volt eddig is és mégse zavart senkit, most is csak azért zavar ennyi embert mert a gyerek nyíltan beszél róla..."
próbál célozgatni hogy el kéne valahogy ezt a gyereket hallgattatni a kgb mama most éppen férfi szerepben vagy hímringyóéban mit is mondhatnék erre?
Látni meg a legtöbb semmit se lát... hiszen nehéz látni az állandó készültségben és alváshoz szoktatott triggerelhető irányítható távirányítható embereknek bármit is egy olyan rendszerben ahol gyerekkoruktól kezdve basszák őket - úgy vannak kondícionálva hogy kettős legyen a tudatuk- az egyik tudat a hátköznapi életé ott szenvednek és güriznek vagy éppen ha fenntartói ennek a mocsoknak akkor látszólag boldogok hasznoélvezők, és titokban meg távirányított ki be kapcsolható robotok. Ők maguk takarítják el a hullákat úgy hogy még most ma se emlékeznek rá mit is csináltak az elmúlt öt percben.
Saját szüleik basszák meg a kislányokat és a kisfiúkat már egsézen kis korban hogy hozzászokjanak... felépítik a triggereket és kialakítják azt a meghasított tudatot amiben nem emlékeznek semmire se csak amire az irányító akarja. Városok nőnek fel ilyen módon... kontrolláltan...
És a jelenleg kikerülő nyeregben lévő horda már mindenzt nem a kínzással teszi hanem látszólagos szeretettel... ebből komolyabb katasztrófa lesz mint el tudjátok képzelni... de mindegy már nem is érdekel igazán... És persze ezekre a dolgokra bizonyítékot nem lehet találni. Én magam számtalanszor gondoskodtam arról hogy legyen saját magam ellen bizonyíték... még azt is mindig eltüntették pontosan ezért mert ha lenne akkor borulna az egész rendszer.. ha egyszer kikerülne valami valós tárgyi bizonyíték mondjuk egy hiteles videó, vagy trgyi bizonyíték az utcai hullatakarításról, a mszkolásról előkerülne egy maszk... hát akkor itt világvége lenne... Mármint a rabszolgatartó férgek rendszere kapna egy hatalmas pofont... Ezért most előszedték már az elektromos autót....
Ami egyébként  nagy dolog tekintve hogy ezt is megígérték nekem a pofámba röhögve hogy tudod mikor lesz itt magyarországon elektromos autód? majd ha kerekesszékben fogsz csücsülni... de lehet hogy még akkor se...
De fogjátok még ennél lejjebb is adni megígérem... Csak még több féregnek kell megnyuvadnia közületek, hogy jobban elkezdjetek aggódni... látom már kezditek felfogni és készítitek a terrorveszély kártyát, hogy utána szorosabb kontrollt vezethessetek be a lakosság a rettegett lakosság a rabszolgák ellenőrzésére... és kivégzésüknek még egyszerűbb és könnyeb módjára... de hát lássátok csak a többi állam példáját: szerintetek ez segített a rendszer franciaországi irányítóin? :-D most őszintén... szerintem mindennek meg van az előnye és van hátránya is... :-D de ha kell ez nekTEK akkor csinálhatjuk így is... legyen egy kis látványosság is miközben megdöglötök, azt se tudva hogy a saját embereitek hullanak az égből... hahaha majd a következő problémánál amikor kiderül hogy a többi nem tudja megoldani, rájöttök hogy ja azok ők voltak? bassza meg... hát igen... akkor lesz egy kis üröm a nagy partizásban... a bully-ban lesz egy kis keserűség, a feladatot ugyanis el kell végezni... máskülönben a saját haverjaitok fognak elvégezni benneTEKet...
---
De tovább nézve ezt a szabolcsi faluban elkövetett mészárlást meg lehet érteni miért tette ez a csávó. Az volt az Öreg parancsa ugyanis, hogy mindenkit öljenek meg aki nekem segít, így a figyelőket is. Viszont a csávó nem tudta a képességeinek hiánya folytán megoldani a feladatot, nem tudta pontosan lokalizálni a figyelőt - viszont olyan az Öreg rendszerében nem létezett hogy te nem csináltad meg a feladatodat. Egy bizonyos szint alatt az ember fogyóeszköznek számított az Öregék meg igyekeztek is ezt a téves elterjedt hitet fenntartani. Ezért is terjesztették a hallhatatlanság nimubszát a rendszer tagjai között, miszerint van egy szint ami felett halhatatlanná válsz. Ez nem volt igaz és ezen szint felett az Öreg különös gondot fordított arra, hogy a speciális tudással éés képességekkel rendelkező embereit megvédje a lehet ő llegjobban. Ehhez hozzá tartozott hogy a legjobb kiképzésekben vettek részt minden karakterükben amit az ÖReg írt nekik, kivéve persze azokat a biztosítékokat amik azért kellettek, hogy az Öreg maga el tudja intázni őket ha úgy akarja. Ezért a rendszer alsóbb szinjein elterjed az a hamis tudás, hogy az Öreg karaktereibe belebújva egyszerűen csak beletöltődik a fejedbe a karate, a kung-fu és a többi harcművészet és pakk és már megy is. Az Öreg karaktereibe nem bújhatott bele akárki! A helyettesítő kuglik meg mind kivétel nélkül alapos és nagyon kemény kiképzésben részesültek mielőtt a közelébe kerültek volna a feladatnak!!! Persze ezt úgy tartotta titokban hogy a kuglik emlékezetét letörölte. Ezt úgy oldotta meg hogy kisgyermekkoruktól kezdve tréningezte őket és fogékonnyá tette mindet bizonyos triggerekre amivel ki-be tudta kapcsolni az emlékezetüket a különböző karakterekben. Azért is volta kmind annyira hitelesek és erősek, mert más karakterikre nem emlékeztek - feltéve ha ez volt a feladat. Sokuk persze emlékezett főleg azokra a karaktereikre amiket ők maguk írtak. De ez már bonyolódik innen.
Szóval a csávónkat is meg lehetett érteni. Vagy ő hal meg vagy kiirtja a falut és elvégzi ezzel a feladatot. Az Öreg akkor egyéként ezt egyfajta erődemonstrációnak használta, hogy lám lám mi ezt is megengehetjük magunknak. Viszont közben egy másik csaávónak kiadta a feladatot, hogy ölje meg, de úgy hogy még a hálózat emberei se fogjanak gyanút hogy meg lett ölve, balesetnek kell látszódnia. S lám lám Isten keze utolérte őt is... ezt is felhasználta az Öreg a keretrendszerek megerősítésére. Nos ebben a helyzetben Isten keze én voltam. És így működik Isten keze. A középkorban is sokszor ismételgették ezeket a frázisokat: Isten keze mindenhova elér... Persze mondhatták ezt mert a capucinusok és a mária nővérek meg a többi is kiváló éjjeli bérgyilkosokat, méregkeverő ágyasokat gyártottak akik nyomok nélkül dolgoztak rendkívül hatákonyan. Megölték azokat akikre az irányítók kimondták a végső ítéletet. Te meg persze maradj csak veszteg hülye paraszt és csak hajtsd az igát... A többi majd "Isten keze" elintézi... Nos ezzel is a nagy többséég tehetetlenségét növelték és a passzivitásukat fenntartották. Pusztán azért hogy ők maradjanak az irányítói pozíciókban és a többi lehetőleg ne aktivizálódon. De meg kell megint említeni a patás ördögök jelenségvilágát, hiszen ők olyasmik voltak mint japánban a nindzsák... a nép bérgyilkosai, betörői. Az elnevezés onnan ered, hogy a legkiválóbb nyomolvasók (akkoriban még sok ilyen volt mivel az emberek közelebb éltek az erdőkhöz az állatokhoz és sokan vadásztak élelemszerzés céljából) sem tudták őket megtalálni - mivel használták a cipőjükre erősített disznó, őz vagy marha paták elterelő eszközeit. Olyan nyomokat hagytak maguk után az erdőben mintha vadállatok lettek volna. Ezért terjed el a nép körében a patás ördög képe és kifejezése. Éjjel mozogtak főleg mint a nindzsák és igen jól képzett betörők, vadászok és gyilkosok voltak. Ismerték a mérgeket a növényeket, az állatok viselkedését és kitűnően ismerték az embert is.
Szóval mondhatnám hogy ez a csávó is egyikünk volt, de nem mondhatom, mert amikor végignéztem alapos felderítés után hogy ki ő és mit is csinál más karaktereiben, meg kellett állapítanom hogy ő már döntött: nem tartozik közénk és reményt se láttam hogy megváltozzék. Ezért döntöttem úgy hogy segítek az eltakarításában.
---
Teli a főiskola a szarházik embereivel jól láthatóan... az az alacsony szemüveges az egyik irányító de itt vannak a sanci szarházijai is... persze kopnak ők is mert a támadásaik célt tévesztenek és gyengék nagyon. De ez itt még lefelé megy méghozzá igen komoly tempóban.
---
úgy mellesleg azért nem jelent semmit se az elektromos autókra bejelentett  állami támogatás, mert a jogi útvesztő már rég a helyén van, ami meggátolja hogy az emberek maguk elektromos autókkal közlekedjenek, pedig hihetetlen egyszerűen építhetne mindenki olyan elektromos autót magának amivel önmagát feltöltheti vagy csekély energia befektetéssel megoldható az elindítása. Ezt megépítettem már egy jó párszor repülőben is meg autóban is mégis hallgat róla mindenki. Nagyon egyszerűen megoldható. Elég annyi elektromosságot megtermelni - akár egy kézi kurblival is - ami elegendő egy kisebb teljesítményű villanymotor megpörgetéséhez, amivel meghajtunk egy tengelyre rögzített kereket amire álandó mágnesek vannak rögzítve (vagy több kereket is lehet kilówattokat termelve így). A mágnesekkel felszerelt kerék egy tekercsekkel körülvett állórészben forog elektromos áramot termelve. Ha több ilyen kereket teszünk a tengelyünkre akkor még több áramot termelhetünk és a kis teljesítményű villanymotorunknak csak a tengely súrlódási és tehetetlenségi ellenerejével kell megbírkózzon, amit lecsökkenthetünk ha kerámia görgőkön futtatjuk a tengelyünket. Ezzel a módszerrel amint a rendszer lendülletbe kerül, gyakorlatillag egy ilyen kerék teljesítményével megoldható akár egy az indító akkumlátor-kapacitás bank feltöltése, a többi kerékkel pedig külön termelhetjük az áramot az autót hajtó motor számára.
Nem egy nagy ördöngősség. csak jól kell megtervezni, jó nem mgneseheztő maggal a tekercsekben és jó elheylezéssel nagyon hatékony több ezer kilówattos teljesítményt nyerhetünk egy alacsony energia igényű villanymotoros meghajtó segítségével, amit akár kézzel is feltölthetük.
A támogatás meg csak azok számára elérhető akik amúgy is megszedték magukat és van pénzük, ráadásul a jelenlegi elektromos autók úgy vannak megéépítve hogy sokáig kelljen tölteni őket és ne haladja meg a teljesítményük a robbanómotoros autókét. A jogi környezet tehát már a helyén ami kizárja a tömegeket az átállásból, a technikai megoldsokat meg tiltják és ott bizonyítják a helytelenségüket ahol tudják... hamisan mindezt nyereségvágyból, kapzsiságból.
Ugyanilyen módszerrel vágták el az utat a házi szélgenerátorok előtt is mindenféle engedélyeztetési és egyéb akadályokkal. De ezt se fogják sokáig tudni fenntartani. majd ahogy nő a hullahegy úgy szépen engedni fognak ebből is.
Ugyanúgy ahogyan minden egyént emg lehet törni pszichikailag - úgyanúgy az egész rendszert is meg lehet tröni összegészében. Egyre több olyan akciójuk és tervük lesz ami nem fog megvalósulni vagy nem úgy fog megvalósulni ahogy akarják. Egyre többen fogják észlelni az ember és intelligencia veszteségeiket és egyre többször fog összeakadni a rendszer alrendszereinek egyéni és kiscsoportos érdekellentétei miatt. De a leglényegesebb az emberveszteség lesz és a tudatszint emelkedése miatt kiváltott emlékezet fejlődése annak eltörlésének egyre nehezedő volta fogja kiváltani a nagyon is valós halálfélelmet a rendszer tagjaiban. Ez akkor fog nagy lendületet kapni amikor a folyamatos kuglicserélődés ténye eléri a társadalmi jólléti piramis közepén és alsó közepén rejtőzködő irányítókat is. Amikor egyre többször észlelik baráátaik és szeretteik halálát és amikor egyre többször támadják meg őket magukat is. Ez kénytelenné teszi őket a változtatásra a fejlődésre, kénytelenek lesznek megtanulni az emlékezet törlés és emlékezet törlés ellenére való emlékezés feladatait és ez fogja kiváltani az életösztön valós reakcióját valós válaszát a rendszer brutalitására.
Ezért ma is ugyanúgy azt mondom: nincs lényegi változás, mindössze a rendszer tetején lévő irányítók kezdik érezni a problémák valós súlyát és igyekeznek kifogni a rendszert megváltoztatni akarók és elégedetlenkedő hangok vélemény erejéből a szelet, megelőzni a tömeges átállást szorgalmazók valós akcióba lendülését. Ez színház és elterelés - de ugyanakkor azt is el kell ismernem hogy már előszele a komolyabb változásoknak.
Ezek nem fogak elmaradni. Így vagy úgy de ez a rendszer halálra van ítélve. Ki ki maga kell eldöntse hogy vele hal vagy inkább él de nélküle.
---
A rendszer egésze egyébként mindenféleképpen el fogja érni ezt a mélypontot a kérdés csak az hogy még azelőtt -e mielőtt megunom ezt a szarrakást vagy kimerülnek az élet alapvető feltételeit biztosító erőforrások.
Az emberveszteség: minden csoport és közösség feladja a harcot egy bizonyos mértékű emberveszteség után. Még nem volt olyan háború ahol ez ne jelentett volna komoly tényezőt egy csata kimenetelében és végül a háború végső kimenetelében. Van olyan hadvezér aki az emberi életét nem kímélve nyert csatát, de egyik közösség se tudta legyőzni az élet törvényét. Ugyanis még a legelvetemültebb az élletet semmibe vevő harcosoknak is szükségük van utánpótlásra és háttértámogatásra. Ehhez ember kell. Ha ezek elfogynak akkor jön a sokk és a csoport vagy közösség maradék része inkább a feltétel nélküli megadást is hajlandó vállalni a túlélése érdekében, mintsem hogy végleg elpusztuljon. Ez az öreg régi rendszerében is be fog következni. Az intelligencia beli veszteség meg magától értetődően akadályozza szinte minden művelet végrehajtását, a fejlesztéseket, az ellátást, a logisztikát, a problémák megoldását, a stratégiák kidolgozását és ennél fogva minőségi és később mennyiségi veszteségeket is eredményez. Tehát csak aprítsátok őket keményen... Nem szabad elfelejteni hogy brutálisan kegyetlen rendszerrel van dolgunk: olyan irányítóik vannak akik addig hajtják az embereiket amíg van belőlük. A Don kanyarnál lezajlott egyik szoros támadása a kiváló példa erre. Egy jó helyen felállított géppuska-fészekből lőtték az orosz katonákat akiket hátulról orosz tisztek hajtottak előre úgy hogy minden harmadik kezébe jutott egy egy puska és mindenki egy lőszert kapott (vagy valami ilyesmi). A hullahegy elképesztő volt. A támadás és a támadók élete reménytelen. Elvileg lehetetlen lett volna áttörniük a szoroson, mert a géppuskások elegendő lőszerrel rendelkeztek ahhoz hogy akár mindet lemészárolják - mégis feladták az állásukat és megadták magukat. Amikor megkérdezték őket hogy miért tették ezt, megmondták hogy pszichikailag nem bírták már a mészárlást. Ezt a taktikát előszeretettel használják ma is. Ezért nem szabad azt a hibát elkövetni hogy megállunk az aprításukban. Felváltva kell lőni őket. Mielőtt valaki besokallna fel kell váltani és tovább lőni őket amíg el nem fogynak. Nekik nincs más választásuk és nem is akarnak mást tenni. Ők már döntöttek. SOHA sem fognak feladni semmit sem a céljaikból kizárólag akkor amikor már eléri a régi rendszer minden szintjét az emberveszteség olyan iszonyú mértéke amit semmilyen módon nem tudnak tovább elrejteni a következmények miatt.
Sajnos ez van.
---
Bogárék kaptak egy kis ízelítőt abből milyen is az amikor a parancsuralmi rendszer parancsolóit mi iránítjuk... mindjárt el is köhögte Boros hogy magyarország szállít fegyvereket a szír háborúba... no itt van a porbléma és itt kell kezelni is. Azt a néhány szarházit kell fejbelőni akik ebből pénzt húznak... s mindjárt lesz megoldás a menekültválságra azokkal együtt akik szállítják őket, mert azok ugyanahhoz a rendszerhez tartoznak... logisztika...
---
Az intelveszteségnek van egy hatalmas előnye a számunkra: a kisebb alrendszerek olyankor kezdenek egyre nagyobbat harapni a nagyokból, amikor látják a fennakadásokat... mivel sajnos egyébként ezek ugyanolyan szarházi csak kisebb erősforráásokkal és technikával... de az intel ott van nekik is értik már vagy kezdik érteni és azért most már kezdenek felfejlődni pszichésen is... kénytelenek legalábbis a túlélők.
Szóval nincs áltozás csak design és altatás megy... színház a questor, a többi lekapcsolás úgyszintén, szinészek vannak behúzva a maszkokba és mások ülik le a büntetéseket az igazi bűnösök helyett... nos ezért nem lehet megoldani ezeket a dolgokat az írott jog keretei között.
---
Eszembe jutott a baba egyik poénja: ment egy csinos csaj mellettünk aszongya "jó bőr!" ránézek röhögünk... "Miért tudod hogy maszkolt?" "Hát... néz rám kaján vigyorral én csináltam..."
Jó bőr...
---
Megvan még ám a hűtő is azegyik titkos bizonyítékraktárban... jöhettek letartóztatni... vagy nem jöttök? :-D vajon miért is? Akkor most mi is az irodalom itt és mi a valóság... :-D
---
Ja kösz egyre kevésbé hiányoztok... kezdem elengedni ezt a maskaradé hazug bandát meg a hozzájuk fűződő éérzelmi kötődést... hála a teremtőerőnek... :-D
---
Volt egyébként egy pár vallásos agylúgozott öregasszony akik akkoriban - 80-as évek vége ezek szerint kb - amikor elintéztem a mészárlót odajöttek és mondták nagy elénnal: "látod az imáink meghallgattattak az úr által..." én meg csak röhögtem... na ja, mer miután megtörtént a mészárlás (kb a nyolcvanas évek közepe 86-7 mondjuk) akkor ők bizonygatták nekem hogy most megmutatják milyen ereje van az istenhez való imádságnak... Az imádságnak megvan a maga szerepe a tudat irányításában a saját fókuszod beállításában, de a "láthatatlan kéz" ahogy a közgazdászok szokták mondani, nem így működik... "isten keze" azoknak a keze akik hajlandóak tenni, cselekedni ha azt kell...
Egyébként az ilyen típusú tömeges mészárlásokat nem lehetett megtenni a nagyok engedély nélkül. Ez azt jelenti, hogy mindegyik - még egyszer MINDEGYIK - háború a nagyok (cia,kgb,mossad, mi6, stb) engedélye és egyezsége kellett hozzá és ezek felett a circus hozzájárulása is, egyébként retorziókkal járt. Ezt azért csinálta így az öreg hogy fel tudja építeni a szükséges üzleteket a mészárlás köré, mind az újjáépítés, mind a pusztítás oldalán. Komoly logisztika és előkészületek kellenek az ilyen akciókhoz. És sookba kerül ezért az ilyen magán vagy alulról indított mészárlások úgy vitték a pénzt hogy nem hoztak helyette, szóval ezért nem tolerálta senki se. Szóval jelzem nincs semmilyen háború sehol a vilgon ezen "nagyok" engedélye és szervezése nélkül. Aki ilyet elindít - van azért ilyen is - az megfizet érte. Nemhogy nem fogja megtartani a pénzt amit kaszál rajta, hanem ki is nyírják azon nyomban.
---
Megint rosszul számoltatok, de ezt már megszoktam... és nem is érdekel különösebben.
---
Anbika helyetes megint új fejet kapott, új szerepet a képernyőn, a vonó is egész felismerhetetlen már az se a régi... megy a forgás, de anbikának megigéértem hogy megmutatom a rendszer legsötétebb zugait is, hogy lássa kiket is szolgál... és meg is tartom az igéretem.
 ---
Eszembe jutott hogy mi hiányzik az elektrotechnikai irodalomból. hát pontosan az amit az Öveges professzor egy ideig pótolt: az életszerűség az eredeti kísérletek. A mai könyev teli vannak az - egyébként helyes sokszor - megállapításokkal de szinte csak száraz képleteket tartalmaznak és sokszor olyan részletekbe mennek bele ami teljesen fölösleges azon a szinten. Ennek pontosan megvan az oka. Azok akik a tudományok valós igazságaihoz való hozzáférést tudatosan korlátozzák, azok írták teli a tankönyveket ilyen szeméttel és vették ki az élvezetes feledezéshez szükséges ereeti kísérleteknek még a magyarázatát is.
Én magam nem csak mengyelejev karakterét csináltam meg feledezésképpen hanem az összes nagy úttorő tudósét akik valami nagyon is valós dologgal igaz módon foglalkoztak. Így az összes nagy sorra került valamilyen szinten és mélységében. Nem mindegyik bőrébe bújtam bele, mert erre nem volt szükség de az eredeti kísérleteiket mind újra megcsináltam amik elvégeztével rádöbbentek azokra a tételekre amik az Ohm törvényhez vezettek pl. Ohm, Faraday, Ampere, Kirchoff, Coulomb, Volta, stb sokan mások az igazi nagy felfedezők ezen a területen mind sorra kerültek. És hihetetlen élvezetes volt ez az utazás. Igazi élmény volt újra végiggondolni a dolgaikat hogyan jöttek rá ezekre az összefüggésekre hol tévedtek és mi az amit nem vettek észre - és mi az amit azután a "köz oktatását központilag" megszervező agylúgozók kihagytak a tananyagokból... mert bizony tetten érhető a módszeres elhallgatás és kihagyás téénye ami mind érdekes módon egy bizonyos jól kivehető irányba mutat és nagyon is pontosan ismétlődő mintát követ...
ó... már hallom is az összeesküvést elméltete emlegetők kórusát... nos aki hajlandó végignézni ezeket a tényeket az maga is meglátja a mélyebb összefüggéseket is... A láthatatlan kezet a tankönyvek szerkesztőinek szándékai mögött... népbutítás ami oktatásnak van álcázva.
---
Ja lehet itt összevissza ígérgetni meg hazudozni... attól változni semmi sem fog. Viszont vannak dolgok amik közben akkor is megtörténnek ha ti nem akarjátok. És amíg tovább megy az egész foshorda ebbe az irányba akkor a népesség csökkentés meg lesz oldva 10 éven belül... a természet fogja megoldani... csak a gond az hogy a flóra és a fauna nagy része is megy... az emlősök... a rendszerszemléletben megoldott pontos számításokat én leírtam elmondtam nektek. Mégis ültök rajta és hallgattok. Ennek lesz következménye méghozzá úgy hogy ti akik felelősségel tartoztok felelni fogtok ezért. Az életetekkel. És teljes vagyonotokkal. Ne aggódjatok lesz aki behajtsa rajtatok. Én számoltam pontosan. Ti nem. És ezt a legjobb koponyák tudják mind, akik szintén ülnek a szaros üzleteikben és nem tudják hova legyenek a jólétben...
Fostenger. "DE csak várj míg felkel majd a nap..." Hahaha persze... és lehetőleg semmit se tegyél mi? :-D
---
Ma az eszter félle branch mutatott be utcaszínházat veleTEK karötve... nekem úgy tűnik ez a tekes banda nem emlékszik a közelmúltbeli hibáira se... peig még sírköveket is állítottak a haverjuknak a Dunapartra vagy nem ők voltak?
Többféle módon próbálkoztak ijesztgetéssel - persze talonban volt, hogy mégis akcióba lendülnek mint mindig - és utána triggerbeépítéssel próbálkoztak, hogy az ijeedtség tudatállapotában hátha sikerül valahogyan irányíthatóvá tenniük... naja... a Pisti helyettesítőjét is láttam, sőt az egyik csávót - amelyik elkapta a fejét kersztbe sétálván a sport büféből kifelé a pöttömmel az oldalán, aki méregetett az volt az egyik szemtanú amikor a fecsót leütöttem... persze akkor nem halt meg, mert nem akartam megölni, de majdnem sikerült mert a gömzsik meg a gizi együttes erővel próbálták ezt elérni... A Psiti helyettesítője szólt hogy nézzem cska meg a videót mit csinált a gömzsik az ügyeleti pult mögötti szobában amíg nem tudtuk hogy a fecsó túlélte-e vagy sem... később a Pisti megmutatta nekem is a videót - a helyettesítője nem tudta hol vannak tárolva a felvételek asszem csak meg tudta nézni mi van és akkor pont a Pisti elfoglalt volt... ezek szerint ő volt a furgonban a fecsóval... szóval később megyek hátra a műhelybe mutatja... nem hittem el persze, de amikor megnéztem a videót... egyértelmű volt. Egy világ omlott össze bennem. "Átvert a Gömzsik." A Pisti nézett rám... "hát én mióta mondom neked..." "De nem érted Pisti... mondom én sok csend után ... ez azt jelenti hogy ebben jobb nálam. Engem nagyon nehéz átverni. Rendkívül érzékeny vagyok a hazugságra és olyan tudaton kívüli szűrőket építettem fel amiket szintén nehéz kijátszani. Ez gyakorlatilag az emberi psziché olyan fokú ismeretét kívánja, amivel nagyon kevesen rendelkeznek. És a gömzsiknek sikerült."
"Intézzük el most." mondja ő és már állt is volna fel ha megindulok. Ks csend után:
"Nem." Pisti csak néz megint most már bosszúsan egy kicsit "de miért?"
"Jobb ötletem van. - mondom én lassan megint hosszú csend. Kértem egy cigit akkor is leszokóban voltam de a videó után eget elfüstöltünk s most a másodikat is. Szívtuk a füstöt és fújtuk. Én összetörve a Pisti várakozva. MEgtanulta már hogy nekem is csavaros az eszem és bizonyos dolgokhoz kell idő. Főleg egy ilyen dolog megemésztéséhez. Megemészteni a megemészthetetlent. Amikor valaki akit szeretsz átver és kiderül hogy egy szarházi. De itt most többről is szó volt mint puszta személyes sérelemről és veszteségről. Én irányítottam egy világméretű folyamatot sok ezer ember élete függött tőlem. ilyen helyzetben nem csak magamért vagyok felelős hanem a többiekért is akik bíznak bennem - és ha át tudnak verni akkor baj van.
"Tudom mit fogok csinálni. A gömzsik jobb nálam a hazudozásban. Ezt meg kell tanulnom tőle. Meg kell tanulnom hogyan csinálja ki kell elemeznem és taníthatóvá kell tennem." Pisti nem értette de nem szólt csak figyelt. Én folytattam kis szünetek után. "Rá kell vennem valahog hogy egtanítsa nekem még akkor is ha ezek után legszivesebben lehánynám a hulláját..." "Hát Peti ha mondod akkor én megyek veled tudod hogy a legszivesebben most kitekerném a nyakát. De hogy fogod rávenni hogy megtanítsa neked hiszen téged ver át?" "Hát úgy hogy nem őt fogom megkérni rá, hanem a mögötte álló mossadot. Ők harapni fognak erre. Elhintem hogy van egy csaj aki iszonyú jó a hazudozásban és ezt tanítani kéne. Nem is kell nagyon erőlködnöm meg fognak kérni rá hogy tanuljak tőle és elemezzem ki és hogy tanítani tudják majd az ügynökeiknek ez nekk arany."
"De akkor mindket is úgy fognak átverni mint a szart a palánkon..."
"Az most is így van Pisti, de így adunk a szarházik kezébe egy olyan fegyvert amivel azokat is le fogják darálni akik az éles harcból általában kimaradnak - mert ha jól megnézed a legtöbb behódol és a vérre menő harctól távol marad. Az ilyenekből több van mint a jóo képzett harcosokból. Ezzel gyakorlatilag adunk egy olyan fegyvert a kezükbe amivel egymást is meg fogják szivatni, mert a szarházi az szarházi még akkor is ha összetart amikor ellenünk kell összefogni. Mi meg amikor összeugrasztanak bennünket, akkor megkeressük egymást és tisztázzuk mi történt és it miért tettünk. Volt is már ilyen és mindig eszembe jut mit miért tettem az szóban forgó esetekben ha az tényleg fontos. Mi nem hazudozunk egymásnak ezért nekünk ez a fegyver csak úgy tud majd ártani ha ők vernek át mindket. De sokkal nagyobb károkat fog az ő oldalukon okozni, mert gyakorlatilag az ő rendszerük a hazugságra épül."
"És utána te fogsz mindenkit hazudozásra tanítani?" Nézett meredeken rám a Pisti...
"Nem... A gömzsik fogja tanítani. - Csend megint a pisti megint csak néz nagyot gondolkodik én folytatom - mindig a legjobbaktól kell tanulni. A gömzsik ebben a legjobb. Ő fogja tanítani."
"De akkor ez a szardarab itt kavarja a fost még egy csomó ideig."
"Igen, de nagy segítség lesz amit csinál később, mert olyan szintre fognak fejlődni hogy állandóan át fogják verni egymást is és ez hatalmas hátrány lesz az ő oldalukon. Ne feledd hogy ők csak addig tartanak össze amíg ezt a rabszolgatartó fosztogató rendszert fenn akarják tartani. Onnantól már egymást is kinyírák és átverik amikor a pénz elosztásáról van szó. Mert mindegyik pénzt akar és hatalmat, de mindegyik magának akarja az egészet vagy a legtöbbet. Szépen tanítgat mi meg hagyjuk. Azután lesz egy időszak amikor elkezd forrni az egész - akkor eljön az ideje neki is. Úgyis nekem fog majd támadni egy ponton amikor azt hiszi hogy már elég erős. Akkor meg kettőnk közül te leszel abban a helyzetben hogy jól ismered, aktív leszel én meg már nem, szóval a te dolgod lesz hogy végezz vele."
"Petikém abban nem lesz hiba." Valahogy volt egy olyan érzésem hogy tényleg így lesz.
Később megmutatam a Pistinek a kiképzőjéről készült rejtett kamerás felvételeket. Mert ő meg tisztelte és szerette őt. Viszont nem tudta, hogy titokban kisfiókat kúrogat lehetőleg minnél fiatalabbakat egészen 3 éves korig lefelé... Amikor a Pisti megnézte azt a felvételt akkor visszakapta ezt a fajta sokkot. "Muszály megnéznem?" "Muszály. Szeretted és megbíztál benne ráadásul ő olyan mélyre épült a tudat alattidba hogy ez a kapocs közöttetek nagyon erős. Ha ő is szarházi később ezért komoly árat fizethetsz. Ezt le kell rombolnod, de legalábbis tudnod kell mindent róla. Szendj össze mindent és mindekit aki ismeri és üljünk össze elemezni."
Később össze is jött egy pár ember. Végül abban maradtunk hogy amikor vissza fogjuk vonni a vadállatok mögé vont kordont és fékeket, akkor ki fog derülni mit tesz. Addig szembesíteni kell vele mit tett a szégyen és a lebukástól való félelem visszatartja attól hogy folytassa. De azután hogy csak a sajátjaink védelmére kezdünk figyelni onnan ki fog derülni merre tart saját döntése szerint. Visszatér ehhez a szenvedélyéhez vagy nem. A felesége persze ügynök volt és az öreg intézte úgy hogy fogni lehessen ezzel és ő is kondícionálta vezette be a gyerekkúrogatásba.
"Ez borzalmas. Remélem rólad Petikém nem fogok ilyen videót látni."
"De láthatsz." A csend súlyossá lett... folytattam
"Az öreg egyik feladata amit meg kellett oldanom az volt hogy épüljek be a brit királyi családba - ami nem volt más mint az öreg egyik kísérleti telepe... Az volt a kísérlete, hogy abban a családban egészen magzatkortól szeretetben de nyílt szexben fognak felnőni. Ami azt jelenti hogy a családban mindenki kefél mindenkivel nyíltan és a gyerekeket szeretettel és gyengédséggel bevonják a nemi "játékokba." A csend megint harapható volt.
"Hogy bírtál ilyet megenni?"
"Úgy hogy nem volt más választásom. És életem egyik legsúlyosabb élménye. Rádöbbentem, hogy ezzel rendkívüli elmecsapdába lehet valakinek fogni a pszichéjét, főleg olyanokét akiket az életük első három évében nem szerettek - azaz nem kapták meg a szüleiktől azt ami erőssé teheti őket és immunissá. Az ilyen ember számára egy ilyen élmény iszonyú erővel kaparintja csapdába a lelkét. Egy gyerek őszinte szeretete nemi örömmel párosítva... az egyik legbrutálisabb húzás az öregtől. Rabbá teszi azt aki soha nem ismerte gyermekkorában a valódi szeretetet és hazug elcserélt gyerekként nőtt fel ahol a "szülők" manipulátorok voltak és sokszor kínzók és börtönőrök is egyben. Ezt soha nem értettem volna meg én magam se ha nem tapasztalom a saját bőrömön. Ezek a gyerekek ott olyan kondícionálást kaptak hogy maguk kérik a szexet mint játékot és mint jutalmat. Élvezik. Büntetés ha kihagyják őket. Erre vannak nevelve. Egyik legnehezebb beépülési feladat volt nem is ott akkor, hanem utána a felépülés belőle."
"Ez őrület."
"Az. Ravasz, tervezett és kiszámított egy olyan elme műve aki az emberi pszichét igen magas fokon ismeri és tudja hogyan kell öszetörni vagy olyanra formálni amilyenre szeretné... Szerencse hogy engem szeretett az anyám, nagyon - és e miatt ki tudok szabadulni a legerősebb ilyen elmebörtönből is, és ki is akarok szabadulni ha kell. Ugyan ilyenbe én többször be nem megyek az is biztos, mert nincs mit tanulnom erről. mindent tudok. De más tanulsággal is szolgált ez az ügy. Segítetem jó párnak azóta akiket rabul ejtett ezzel a módszerrel az öreg, és akart is kiszabadulni belőle, de nem tudott. Fel tudtam építeni egy mentális mintát amit megosztottam velük éés tanítottam is. Majd meg fogod őket ismerni később. meglátod hogy megérte. Ők azonnal kiszúrják kilóméterekről az ilyeneket. És elég nagy pontossággal meg is mondják ki az aki ellenáll és ki nem."
...
S persze tegyük azt is hozzá ehhez hogy akkor még én magam is kiskorú voltam. Ergo gyerek. Szóval nem lehet azért akkor se egy lapon említeni egy felnőtt tettével, bár bennem így maradt meg, mert én már akkor felnőttként gondolkodtam. A felnőttség ugyanis ott keződik amikor valaki megtanul felelősséget vállalni azért hogy mit tesz, miért és hogyan teszi azt.
---
Válogatott horda volt megin ta városban... utcaszínház, a kontroll egyre nagyobb fokú kiterjesztése... hát azok a katonák kevesek lesznek amikor mi megindulunk és ti akartok megállítani benünket... ilyeneket öltem gyerekkoromban... nézzétek csak meg a brugge-i börtön felvételeit ott is ilyeneket küldtek rám vagy 40-et. Béke poraikra... volt aki visszavonult amikor látta mi történik... azokat életben hagytam, pedig az öreg parancsa volt hogy öljenek meg...
---
A tegnapelőtti cirkusz margójára... az egyik cangás fent a töltésen az izmos féle az egyik csávó aki nem mert nekem jönni a brugge-i börtönben. Túlélte akkor.
Megint megjelent a gömi de sokára rájöttem hogy ez megint utánzat volt és erőtlen... bár még mindig van érzelmi elfogultság bennem. Csodálkoztok? Nos nekem ezek voltak a "barátaim"... a többi meg rejtőzködik, teszi a dolgát soha nem találkozunk vagy nem veszem őket észre... szomorú ez...
...
"Amikor elterjed hogy nem vagyok már aktív és letöröltem az emlékeimet és visszahúzódtam ide fognak egyszer jönni jamboree-re ezek a szargányák. Akkor Pisti te nem engedheted el őket innen. Nincs teleport nincs modern fegyver akkor ezeket a klasszikus módon kell kivégezni. Ezek nagyon jók a rejtőzködésben, nem hagyhatod hogy eltűnjenek a városból. Ha lesz rájuk ugrasztható szarházid akkor uszítsd rájuk az eltereli a figyelmüket. De föld alatt is közlekednek - ezeknek fejlesztettem olyan fúrót amivel nagyon rövid idő alatt bármilyen talajformában, legyen az gránit vagy vasbeton, napok alatt kilóméteres alagutakat tudnak vájni. És használnak vizidrónokat egyszemélyeseket is meg légi repülő eszközöket amikkel egyedül el tudnak tűnni. Se föld alatt, se víz alatt, se a levegőben, se a földfelszínen nem mehetnek innen el élve. Személyesen lenne a legjobb ha látnád ahogy feloldja őket a leves... És ha meg tudjátok oldani akkor jó lenne a hullájukról eltávolítani a maszkot és részletesen lefotózni, röntgenezni őket. Vérminta, ujjlenyomat ha van, dns és a többi. Ez segítene beazonosítani a karaktereiket ahol rektőzködni szoktak és hogy hol nem. Ez a csapat az egyik legjobb öltöztető és karakter építő, maszkkészítő banda. Nagyon jók és harcolni is tudnak - bár abban ti jobbak lesztek, de ne becsüljétek őket alá."
"De nem lenne jobb csak követni őket és összeszedni a kontakjaikat meg a helyeiket?"
"Pisti ezek el tudnak tűnni előletek is. Ebben felérik a szintet. Tőlük tanultam ebben ők a legjobbak és nagyon nagyon jók. Ne engedd hogy innen elmehessenek élve. És ha ide jönnek itt rá fognak jönni hogy te is élsz és a következő feladat az lesz amit célul tűznek ki, hogy megtaláljanak és megöljenek. Megtalálni valószínűleg meg fognak időnként és hidd el nagyon kellemetlenek. Rád fognak küldeni mindenkit akt csak bírnak és ezek fáradhatatlanul küldik a gyilkosokat - amivel ha megölni nem is fognak tudni, de az idegeidet kivégzik és addigra sokka lérzékenyebb leszel te is ki tudnak készíteni. Szóval ebben ne hibázz. Ne törődj azzal hogy mit gondolok, majd utána összerakom ha tudom mi történt úgyis... Figyeljetek rám is, de elsősorban magadban és a csapatban bízz és legyetek nagyon fókuszáltak ahogy mindig is."
...
Megcsinálták a gömivel azt amit én a megyelejevvel... hahaha csak az erejét nem tudnták pótolni, mert azért az nem pótolható. Hiába azért mégis igaz ám az a dolog hogy mindenki egyéniség és tulajdonképpen senkit nem lehet pótolni, ezen a szinten... A feladatait talán többen el tudják végezni de pótolni nem tudják. Ugyanígy lesz ezzel a csapattal ha a Pistiék elvégezték a munkát.
---
"Hogy tudott átverni?..." gondolkodott a "gömi"
Ezek tudták. 2000 éve átverték őket sőt több... De én megmutattam nekik hogy csinálják és ma már jobban figyelnek. ma már tudják hogy ők segíteték ezt a zsidó mocsokhordát szinte teljhatalomhoz miközben ezek kizárólag a többi népek és csoportok legjobbjainak kivégzésével foglalkoztak és a maradék rabszolgává tételével. Most ennek már vége. Nem segítenek nekik többet mert már látják tisztán mit is művelnek a valóságban és mire használták azt a tudást és technikát amit tőlük kaptak. Ezért segítettek nekem az övékénél még jobb technikát és módszertant felépíteni, hogy meg tudjuk állítani ezt a rombolási folyamatot. De ez edig még nem történt meg bár néha úgy tűnik talán úton van... Nem tudom eldönteni mert a lényegi dolgokban még mindig nincs semmi változás. Mindegy a daráló megy tovább...
---
"DE figylej Peti én nem bízom ám meg a Janiban..."
"Miért?"
"Mert neki is vannak ám nagyon fura dolgai és nem tudsz szerintem róla mindent."
"Jól van Pisti kövesd a megérzéseidet. DE azt ne feledd hogy az egész kiképzési program úgy kezdődött, hogy általa megmutatkozott a teremtő ereje, amikor olyan feladatot hajtott végre ami fontos és az univerzum törvényei szerint való, akkor hiába a túlerő és minden gonoszság az igaz ember győztesen kerül ki az összecsapásokból. Ez hatalmas plusz erőt ad, és ma már talán segítenek is, vagy akkora mikorra egyedül maradsz segítenek is nem emberi intelligenciák. Mehettek ti külön utakon is."
"És ha elfordul ettől az úttól nagyon?"
"Nos hát engem erős érzelmi szálak fűznek hozzá, de aki komolyan hátráltatja az ügyünket és a károk amiket okoz sokunk életébe kerülhet, akkor lépnünk kell ez nyilvánvaló. Csak azt  ne felejtsd el soha hogy mit miért csinálsz és hogyan. Ezt állandóan ismételgetni kell minden döntés előtt. Valahányszor döntési helyzetbe kerülsz. És sokkal jobb ha többen hozzák meg az ilyen döntéseket. De lesznek más csapatok is tőletek függetlenül, majd ők is figyelnek és szólnak ha hülyeséget csinálsz - vagy jelzi majd hogy ha valaki lemerült a mocsokba de fontos dolgot próbál megoldani önmagában vagy a helyszínen... lassan lesznek majd kontaktok is sokkal később... akkor az összekép is tisztulni fog, ahogy elkezdtek beszélgetni a történetek lassan megvilágítják hogy mennyire ugyanolyan kaptafára "íródtak" és látni fogjátok a véletlenszerű rendezettséget mindkét oldalon: a rothasztó fosztogató mocsok oldalán és a miénken is."
---
 No ez is megvolt... látom keresik őket :-D majd meg is fogják találni... Persze újra fogják csinálni őket, de azok már közel se fognak akkora erőt képviselni... Emezek meg azon bosszankodnak hogy észre se vettek semmit e az egészből... Egy pár fasz meg úgy gondolja hogy "felért arra a szintre hogy beugathasson nekem" nos nekik lesz egy kellemetlen túrájuk e miatt... bár lehet hogy velük nem is kéne semmilyen energiát pazarolni, meg időt mert szerintem ezek már menthetetlenek...és a károk amiket okoznának nem éri meg őket meghagyni... Lázálom szervezte a rendőrrobbantást és valamelyik tekes csinálta meg profin, úgy hogy kicsit szabotálta a dolgot nem ölte meg őket - lázálom úgy akarta... és nézzen ki úgy mintha valami amatőr csinálta volna... varázsszemű már nem sokáig koptatja a bőröket... van itt még egy jó pár csoport ők is azzal próbálkoznak hogy engem irányítás alá vonjanak... elég gyengék de mocskos mód bosszantóak... az idegeim meg még mindig cérnaszálon... nem tudom meddig fogom tudni tolerálni az ilyen típusú magukat nagyon keménynek képzelő fosférgeket...
Utcaszínház az megy...azon kívül valós változás szinte nulla a lényegi dolgok terén... de azért fogynak és gyengülnek.
"És a többi desszantos?" kérdi a pisti. "Hát ők jelentik a legnagyobb gondot tulajdonképpen - abba a kategóriába tartoznak, akik simán belesimulnak ebbe a mocsokrendszerbe, mert őket nem érdekli nagyjából semmi se csak hogy a zsebük telil egyen és legyen mit enni. Sajnos a végjátékban ezek leszek a legrosszabb ellenségeink. amikor lekerülnek a nagyon mocskos irányítók ők fognak területhez és pozíciókhoz jutni és megfogod látni hogy pontosan ugyanazt fogják tovább folytatni mint ezek - talán egy kicsit konszolidáltabb formában a nemi és egyéb perverz kilengések nélkül. Ez azért fog hatalmas problémát jelenteni mert ezeket ugyanúgy le kell vágni majd mint azokat mint a többi szarházit akiket érzelmileg könnyebb likvidálni, mert tényleg van bennük gonoszság. Ezek viszont ugyanúgy folytatják a víz, a föld, a levegő és a pszichikai tér rombolását ez utóbbit talán nem olyan iszonyatos mértékben. De nekik is menniük kell. Tovább kell őket aprítani Pisti és ha te nemfogod van rajtad kívül más csoport is aki fogja. Erre azért van szükség mert ha nem tesszük akkor megtörténik a katasztrófa és visszafordíthatatlanná válnak a föld életrendszerében bekövetkező változások. És biztos lehetsz benne, hogy nem fognak ők se változtatni semmin se. Sőt jól megtömik a zsebüket és még jobban fognak ragaszkodni ahhoz a szerkezethez ami kialakult, mert felismerik a könnyű, gondtalan és felelőtlen élet ízét. Nos ezt nem fogom hagyni és aki ismeri a pusztító potenciált amit kifejlesztettem arra az esetre ha netán nem következnének be a nem csak általam eltervezett változások, azok ugyanúgy meg fogják tenni, mert nincs más választásuk. Ez a pusztító potenciál pisti már készen van. Múlt időben. Aktiválva van és bizonyos triggerek megléte esetén elvégzik a feladatukat. - S neked is felül kell vizsgálnod az összes érzelmi kapcsolatodat, mert valószínű hogy téged is fognak valahogy... főleg a család, szeretők, és neked sokkal inkább a bajtársak, mert te rajtuk keresztül vagy jobban irányítható mint a női oldalakról. Egy idő után téged is körbe fognak bástyázni hazug szemétládákkal akik bőnyállal fogják a farkadat szopni és csupa olyanokat fognak mondani meg tenni amit szeretsz hallani. Amikor azzal viccelnek a circus hálózatában hogy: "És a végén a pterről kiderül hogy ufo..." az poén, és egyben üzenet is a többieknek, hogy ugyanazt a módszert használják ellenem amit ellenük. Pofacsere, csupa csupa szeretet feléjük és utána amikor elmennek vagy elfordulnak akkor gyilkollják tovább azokat akik a rabszolgatartó-fosztogató rendszerük ellen tenni hajlandó és képes."
...
"De Pisti hol voltatok akkor eddig? Már a 80-as évek eleje óta ugyanezt csinálom... és leghamarabb óvodás koromból is már voltak hírek, mert már ott is válogattam és tettem a dolgom, de már általános iskolában biztos hogy el kellett hogy jusson hozzátok is a híre hogy mit csinálok. Még ha a sok hazugságot le is számítom hogy azzal át tudtak verni sok embert az elferdített tényekkel, hogy el akarom pusztítani a földet és hogy ez a célom, mert sokáig ezt hazudták és ebből annyi igaz hogy el is fogom pusztítani akkor ha nem következnek be arabszolgatartás és az élet alapfeltételeinek a rombolás pusztán hatalmi és kapzsi indítékokból, de nem ez a célom. Szóval hol a francban voltatok akkor eddig?"
"Hát most itt vagyok. Én azért vagyok itt."
Elgondolkodtam... igen ők kevesen voltak és ezt tudtam is, és várniuk kellett meg is mondtam nekik hogy addig ne küldjenek senkit a közelembe amíg nem találnak valakit aki mély és olvashatatlan vagy nagyon nehezen olvasható mint a pisti... ehhez idő kellett és végül is nem is tartott annyira sokáig, mert 97-ben ez megtörtént. végül is 80-tól mondjuk 88-ig eléggé ambivalens hírek voltak rólam és akkor még a beépülési szakasz ment, tényleg sok mocskos és romboló dolgot fejlesztettem - de ez volt a felderítési szakasz tudni kellett hogy milyük van - ahhoz hogy az új rendszer amit én építettem meg tudja védeni önmagát. szóval igen könnyű volt bemocskolni a híremet, mert kénytelen voltam olyan dolgokban részt venni amik mocskosak voltak. A pornóra is rákérdeztek miért terjesztettem. elmondtam nekik hogy megvan az a psuztító potenciál ami az én idő előtti bukásom, de egyáltalán a tervem és én magam bukásának eseténe végezni fognak a bolygóval, ezért minden eszközt és lehetőséget fel kell használnom hogy felgyorsítsam a kiszivárgási folyamatot. És egyébként is csak azok mennek majd akik egyébként is fogékonyak az ilyesmire. Szóval végül is ugyanúgy kezeltem őket, mint a többi szarházit - mégha nem is tekintettem őket akkor annak és sokat segítettek a belső feszültségeim levezetésében. Persze ennek megvan a romboló hatása még most is, mint sok minden másnak amit fejlesztettem és csináltam, de ez egy olyan ár amit meg kellett fizetnie az emberi fajnak és még fizetnie is kell még többet. De végül eljött az a szekasz is amikor már nem kell részt vennem a mocsokfürdőben és újra ember lehetek anélkül hogy naponta ölnöm kellene a szarházi férgeket akik rám támadnak. Szóval mit is mondot még a pisti akkor?
"Ezért vagyok itt és vagyunk még egy páran, nem sokan ugyan,de azért vagyunk."
"És hol az utánpótlás a fiatalok?" - valahogy ez is előkerült
"Van az is, lesz is." keserűen néztem magam elé
"Hát tudod hányszor hallottam már ezeket a szavakat Pisti ne haragudj de én már az ilyesmiben nem hiszek. majd kiderül ha látom hogy vannak."
És nem fogadkozott ez tetszett akkor adott némi reményt, hogy azért ő is látja realitásában a dolgokat. A fiatalok konzumidióták és a legtöbb pénzhitű, és megalkuvó. Ez a nagy átlag és minden ezt szolgálja az iskolarendszer elsősorban... és ez ma se változott.
---
"Te hazu dtál a Pistinek..."
"hmmm... és mit?"
"Nem mondtad el neki az energiaelméletüket. Azt mondtad neki hogy nem értetted meg."
"Rendben. Maradjatok távol tőle és nézzük meg kiket szed össze."
---
"Apu a pisti azt mondja nem bízik meg benned."
"Igen? Az rendben is van így mert én se bízom meg benne."
---
Megmutattam nekik mindent. Kellett egy valaki közülük, aki képes volt elfelejteni dolgokat... azaz volt egy valaki közöttük akinek volt egy fejsérülése ami miatt képes lett erre, valamiért nem tudták meggyógyítani - azt hiszem messze volt- lehet hogy pont itt. Mindegy leszimuláltuk a sérülését és blokkoltuk az önkéntesnek azt a területét. Szóval ilyen módon képessé vált arra, hogy elfelejtsen dolgokat. Belehúztam annak a kislánynak a bőrébe... és megtanítottam neki hogyan csapják be a karakterváltással és az emlékezetük törlésével a szarházik. Közben volt egy másik kísérő csapat akik meg figyeltek és rögzíteték a történteket.
Miután ez ment - ja és közben megmutattam milyen dolgok járnak egy hétköznapi ember fejében és milyen keretrendszer az uralkodó amit tudatosan ezek a szarházik alakítottak ki az emberek többségében - azután megmutattam nekik mit csinál a gömzsik amikor ők nem látják mit csinál. Persze ehhez fejlesztenünk kellett egy követési technikát amit ezek itt nem ismernek és kivédeni se tudnak. Megbeszéltünk részleteket hogy mit hazudjanak - igen vízfestési gyakorlatot is megmutattam nekik - és beadtuk a gömzsiknek azaz a kislány csinálta. Gömike azonnal rohant a többiekhez - persze több váltás bőr révén - hogy elújságolja a dolgot. Szegények legalább olyan összetörtek voltak mint amilyen én szoktam lenni ezek után a felismerések után, amikor rájössz hogy az aki olyan szépen előadta magát az gyakorlatilag ugyanolyan szarházi mint a többi.
És azóta felállítottak egy állandó figyelő gárdát akik váltják egymást. Meg ezek visszamentek és elmondták a többieknek hogy mit hogyan csinálnak a szarházik és mit találtam ki én hogy talán működhet. De nem működik nekem úgy tűnik. Egyre többen benne vannak és szarházi oldalon. Nem érdekli őket hogy milyen katasztrófa vár erre a bolygóra... félelmetes ez. Ijesztő. De ma már meg se ráz.
---
Azt az elektormos repólőt még én csináltam anno, úgy volt hogy jegeljük és majd folytatja valaki vagy én... a kis hülye meg ugrál a tv-ben hogy ltod mi dolgozunk... na ja csak min is? Az egy régi felvétel.
No de sebaj lesz ez még így se... nevetgéljetek csak...Simon elköszönt az árnyékvilágtól az a karakter is kiszolgált egy pár tucat kuglit... hahaha mindjárt meg is próbálkoztak velem is hátha megy az infraktus, de nem megy... utcaszínház az van... egyébként semmi más változás nincs... szóval memgy tovább a daráló...
---
Lázálom mentegetőzik... azt mondja "hát ti adtátok az utasítást... engem azért tettetek ide mert én jól tudom az embereket delejezni azt csinálom amit ti mondtok hogy csináljak... dokumentáltam, megvan a jelzés amit megbeszéltünk..." Amit megbeszéltetek? Mármint úgy érted hogy előre megbeszéltétek hogy robbantani fogtok? Ja úgy már értem. És Ki az a TI? hmm? és akkor lázálom mossa kezeit ugye? nincs felelőssége a parancskiadás terén ugye? hahaha...
Nos anyuéknak is adtam pénzt bőven eleget hogy a feladataikat meg tudják oldani... eltapsolták, eltüntették és elhazudták - legalábbis megpróbálták... Az összes többi is ugyanezt csinálta. Sőt. Amikor számon kértem őket együttes erővel próbálták az öreg felügyelete és tanácsai alapján megerősíteni a karaktereket hogy bizonyítsák milyen nehéz megoldani a feladatokat és miért nem vétkesek ők... szegények. De a helyzet az hogy nem is akarták soha megoldani ezeket a feladatokat - egy nagyon kis számú kivételtől eltekintve. Akik megoldották.
A többség semmit nem csinált azon kívül hogy degeszre tömte a zsebét meg a haverjaiét, és lekoccolt... mondván hogy nem bírja... Nos ezek is fizetni fognak méghozzá a vérükkel és a haverjaik és szeretteik vérével, no meg a pénzükkel is.
Én mndenkinek biztosítottam azokat a dolgokat ami a feladatukhoz kellett: pénzt, kiépzést, támogatást, tudást. Egy dolgot kellett tektek beletenni: hajlandóságot és akaratot a végrehajtáshoz. Akik elbuktak azok szarházik és mehetnek trágyának. Ez a helyzet.
---
56-ot a russzkik szervezték egészen konkrétan a kgb és a mosszad russzki ága együtt az egész arról szólt hogy ezen indokkal amerikába és máshová kitelepítettek egy hatalmas létszámú ügynök sereget... "This is the beginning of a beautiful friednship..." hahaha na ja. Ennyit erről. Ugródeszka volt.
És ennyit a csodaszarvasról is. A sátánista marad sátánista.
---
Csúnya lesz ennek a vége nagyon azt most már látom.
---
Pistiék egész barnchától vissza lett vonva a védelmünk... szomorú rájuk nézve, szép futás vár rájuk különösen hogy letarolták ezt a múltkori galerit... hahaha bár most nincs kedvem ezen nevetni, de azért nem ráz meg túlságosan a dolog, valahogy erre már készültem... közben mondják itt hogy ő nem hun - végül is nekem mindegy ki minek nevezi magát az  lényeg hogy mit csinál, miért és hogyan... ez megadja hogy ki is ő valójában... a lopott pénz meg hamar elkopik ám, könnyen jött még könnyebben fog menni, a bújkálás sokba kerül. És azért az egész branch mert ők már előre felkészültek, ők válogatták az embereket és a pistit is és ők készítették fel. Vele együtt a stratégiát is megbeszélték... és ez sajna nem arról szólt amit a pisti előadott nekem. mellesleg megjegyzem hogy akitől visszavontuk a védelmet azokat fejbe is lehet ám lőni. Ez vonatkozik mindenkire a legtetejétől a legaljáig, a politikusi szerepet vivőktől a bankárokig mindenkire...
s modja itt valaki hogy ennek csak akkor lesz vége ha nekem normális életkörülményeket biztosítanak... nos igen és nem. Akkor lsz vége amikor egészséges életkörülmények között tudok élni egészségesen gondolkodó nővel az oldalamon egy egészséges közösségben együtt dolgozva azért hogy mindenkinek tiszta levegő, víz és egészséges élelem jusson. Akkor lesz vége vagy akkor amikor szépen felrobbantom a bolygót miszlikbe, mert lehetetlenné teszitek ennek megvalósulását. Ez a pont nagyon közel van ám már, amikor visszafordíthatatlanná válik a károkozásotok. És egyébként nemsokára e védelem visszavonása nem csak azokra lesz érvényes akik ellenünk dolgoznak, hanem azokra is akik segítettek de most már csak belesimultak a rendszerbe és élik világukat...
---
Nos amint most pisti épp tapasztalja nekem külön egyezségem van velük far far in the galaxy, ami felülír minen egyezséget ami nem ezen a szinten született. Egyezkedhettek velük, de megegyeztünk és ők is azt teszik ami helyes: aki hazudik nekik azzal felbontják a megállapodást sőt vissza is vesznek mindent. Ugyanígy én is. Aki velem egyezkedett az ugyanilyen elbánásban részesül. A pistit egyébként amolyan elrettentő példának is szánom, jól fókuszban van sokan tudják figyelni, most le lesz darálva és az utolsó fillér is ki lesz belőle taposva. Uganígy a jetsky-s banda összes tagjából és a többiekből is akik nem végezték el a feladatot amit elvállaltak de elvették a tudást megcsinálták a kiképzést és elvették a pénzt ami kellett hozzá meg az eszközöket. Van lehetőséged jóvátenni... csináld meg a feladatot. Ha a pokol legmélyebb bugyrába kell eladnod magad az se érdekel - ha nem teszed meg leszel nyuvasztva. hahaha pisti azt mondja nekem, hogy na petikém most megfuttatlak téged amiért megfuttattatok engem... hahaha most ő fut... és pistikém ennek a futásnak a végén nem lesz ott a jani hogy segítsen... azaz lehet hogy ott lesz, de nem segíteni...
A régieket azért volt nehéz eltenni láb alól, mert ők is olanok mint én: a végletekig  ragaszodnak az adott szóhoz és a szeretet visszavonását igyekeznek elkerülni mert azt tudják micsoda károkat okoz hosszú és középtávon. Gyakorlatilag elpusztít minden fajta közösséget. Újra kellett viszont gondolniuk a régi egyezségekhez fűződő viszonyukat és megegyeztünk abban, hogy ha ezek ellenem jönnek akkor a természet törvényeit jobban képviselő megállapodás maradjon előnyben, azaz a hazugságra és megtévesztésre alapuló egyezségük ilyen esetben semmisnek bizonyul. Ez vonatkozik az összes közvetett gyilkolási módszerre és ebbe beletartozik a mesterséges izoláció amit most csinálnak velem. A szeretteim folyamatos támadása és a nekem járó megbecsülés és tisztelet meg nem adása, ami az életfeltételeim és a táradalomban elfoglalt helyemben fognak megnyilvánulni vagy sem. A felépülés velem kezdődik. Semmi mással. Addig folyamatos és egyre gyorsuló ütemű pusztulásban lesz részetek. És ez addig megy tovább amíg a mocsok el nem lesz mind takarítva. Csak az maradhat életben aki a természet törvényeit maradéktalanul elsajátítja, és felelősséget vállal a mindennapi tetteiben mindannyiunk jövőéért. A többi ki lesz szelektálva.

No comments: