Sunday 22 November 2015

J.F.Cooper - a nyomkereső

Ki emlékszik még a Q/ (kúper) futásra? 12 perc futás teljes erőből, kérdés mekkora távolságot tudsz így lefutni.
:-DDD János Fábik Cooper; dzséjefkéj...




"Na végre elindult a hamis nyomon. De miért állt meg, miből vette észre? És miért csak a vizet nézte?"
"Hát mert ilyen időben a szarvas is elkerüli a pocsoját és nem lép bele, mert neki is fázik a lába. Ő egyébként be se ment volna a kis szigetre, mert minek?"
---
A gyerek örömmel adta le a megbeszélt hívójelet és leült meditálni. Most már hogy megfejtette a nyomot a három nap böjtje és szenvedése semmiségnek látszott. Az öröm eltöltötte és tudta hogy ez sokáig nagy szolgálatot fog tenni az elméjében. Nemsokára megérkezett az apja.
"No megvan végre?"
"Megvan. nagyon nehéz volt apám most nagyon kiszúrtál velem, de mégis örülök neki mert sikerült megtalálni." És mondani kezdte. "Annál a kanyarnál odamentél ahhoz a bokorhoz, mert azt a sazrvas szeretei legelni, de csak mellső lábnyomokat hagytál a hátsóra nem fordítottál gondot - innen tudtam hogy te voltál. Többször cseréltél talpat is hogy jól összezavarj még bakancsos nyomot is hagytál. De itt ahogy kiértél az erdőből itt volt a legnehezebb. 50 méteres körben sehol nem hagytál semmi nyomot, sőt a következő 50 méteren se sokat. Ez feladta a leckét. Tudtam hogy ez valami csapda lenne egyébként éles helyzetben mert a tisztásra kivezető nyom amit ilyen remekül belátni - én biztosan arra használnám hogy ellenőrizzem követknek e és bevárjam azt aki követ. Ha éles helyzet lett volna akkor körbe megyek az erdőn és úgy keresem meg a másik oldalon a kivezető nyomodat elkerülve a nyílt domboldalt, de most nyomkövetésről volt szó, hogy találjam meg. Először zónákra osztottam a területet és a szerint próbáltam végigkutatni minden zónát, mint a helyszínelésnél a rendőrök. De így rengeteg nyomot találtam, frisset és régit egyaránt és nagyon nehezen tudtam összegezni a sok nyomot a fejemben vajon melyik lehet a kakukktojás. Szóval ezzel elment az első kétnapom majdnem. Azután próbáltam - vagyis közben is - meditációval megtalálni. Elképzeltelek amint kiérsz ide, részletesen az arcod, a kezed a lábaidat ahogy lépdelsz, ahogy felnézel stb de nem akart összeállni sehogy sem. Egy darabig ment majd nem láttam tovább. Azután rájöttem hogy nagyon csak rád figyelek és hogy az összes többi nyomot és azok gazdáit is észre kell vennem. Felépítettem egy tudati szűrőt magamnak, hogy az elmém csak azokat a nyomokat mutassa meg amik nem stimmelnek, nem illenek a környezetbe. Azután végiggondoltam milyen állatok nyomait láttam és hogy azok hogyan mozognak, mit esznek milyen helyeken alszanak, isznak, esznek, merre mozognak és hogyan. Miután végiggondoltam ezeket felépítettem egy utsaítást meditációban ami csak azokat a nyomokat mutatta meg amik nem passzoltak ezekbe a természetes mintákba. És miután így végigmentem tadám: egyszercsak észrevettem ezt a tőből letört csonkot majd kicsivel távolabb a kifordult követ. Azonnal tudtam hogy ez csak egy kétlábú nyoma lehet, mert a szarvas ha megbotlik az nem így botlik meg. És azt is tudtam hogy mi történt. Itt a kilátást bámultad menet közben és megbotlottál abban a csonkban majd rálétél arra a kőre hogy korrigálj de az kifordult a helyéből."
Az apa csak állt és elégedetten mosolygott. Már ekkor tudta hogy a fia messze felül fogja múlni őt. Mindenben. És örült ennek. Hangosan pedig ennyit mondott:
"Hát ezért megérte ennyit várni. Büszke vagyok rád fiam, ezt nem sokan találták volna meg mások." " De gyere most enni már több napja nem ettél semmit."
"Rendben. Megvan még az a nyárs? Farkaséhes vagyok."
"hahaha az már nincs meg de csinálunk egy másikat."
---
"Irány Darány!"
Szokta mondani. Emlékeztetőt csináltunk ezzel is egyik beszélgetésünk után.
"De apu nem csináltatok semmit se!"
"Dehogynem fiam. Védtük az erdőt, az állatok élővilágát, a vizet, a szeretteinket. Ma el tudsz menni innen Bajáról Darányig úgy hogy szinte végig erdőben sétálhatsz. Ha nem csináltunk volna semmit akkor már ez sem lenne." csend volt egy darabig mindketten maguk elé meredtek "Mi dolgoztunk." tette hozzá halkan. Kicsit hallgattak majd az apja folytatta "Látod, te elmondtad nekik hogyan kell fácánt fogni, mára lig van már fácán. Ha elmondod nekik hogyan kell nyulat fogni pár év múlva nyulat se fogsz találni az erdőben. Ezek nem gondolkodnak. Olyanok mint a feketék, ha puskát adsz a kezükbe akkor lőnek mindegy kire csak lőnek."
"De apu, akkor pusztuljon el a fenébe az egész!" fakadt ki a gyerek "azzal hogy mindig kijavítjátok a hibákat amiket elkövetnek gyakorlatilag feljogosítjátok őket arra hogy tovább folytassák az esztelen rombolást miközben mindannyian tönkremegyünk és elpusztulunk először mi akik védjük a bolygónkat és egymást majd persze ők is, csak ezt nem látják előre. Valakinek egyszer meg kellene tennie hogy hagyja pket nekimenni a falnak de keményen. Semmi másból nem fogják megérteni hogy ezt nem tehetik meg. Én azért csináltam amit csináltam, mert ha az utniverzum megteremtő erők úgy akarták hogy a szarházi romboló erők uralkodjanak akkor legyen úgy, pusztuljon el az egész, de akkor még az én időm alatt történjen meg. És ha nem így van akkor legyen úgy de az is még az én időm alatt történjen meg. Ezért fejlesztem afegyvereket orrba szájba meg a pusztítóerőket. Miélrt csak mi pusztulunk a sok tetves szarházi meg röhög rajtunk miközben mi tartjuk az egészet élhető állapotban? A tetves kurva anyját mindenkinek. Dögöljenek meg a saját szarukban."
Megint hallgattak. Az apa tudta hogy a gyereknek igaza van. Csend volt.
"Igazad van fiam és értem miért csinálod. De én nem tudom ezt megtenni. Amikor látom hogy milyen gyorsan rothad az erdő, pusztulnak el a társaim, akkor nem tudom tétlenül nézni. Nem tudok fegyvert adni és még fegyvert azoknak a kezébe akik csak pusztításra használnak mindent és az se érdekli őket ha mind megdöglünk bele."
"De én tudom. Mert azt is tudom hogy nincs más választásunk. Ha mi nem élhetünk élhető életet a szarházik miatt apu, akkor nem fogunk, de ők sem. Velünk együtt fognak elpusztulni mind Erről gondoskodtam magam, még az öreg sem tud megállítani. Senki sem tud, mert a tervem nem egy emberen múlik. Én magam benne csak a trigger leszek. A ravasz. És egyébként néhányan meg is értették hogy mit csinlok. A halálfélelem magukhoz térítette őket. Talán még lehet is valami ebből."
---
Gy "Már a 13 oldalon megbukott apu." ő nevetve: "Miért fiam?"
"Hát itt amikor az öreg vadász Bőrharisnya megmondja a bírónak hogy: Nathaniel Bumppónak nem kell engedélyt kérnie a vadászathoz, mert a természeti jog előrébb való mint a tulajdonjog. MErthogy a természet nem ismeri a tulajdonjogot."
Apu nevetett. "Hát lehet. Úgy gondolod hogy ezeknek ennyi elég volna?"
"Hülyéskedsz apám. Erre megy ki az egész mesterkedésük. Hogy ők kontrolláljanak mindent és az ővék legyen minden. Hiszen a tulajdonjog az ami miatt a magyar királyságot is fel kellett számoliuk, hiszen oda is becsempészték a hunok a természeti törvények velejét abban hogy a korona tulajdonává tettek mindent még az emberi testet is és ember csak felügyelője lehet abban a rendszerben, megbízott felelőse a feöldtulajdonnak, aki ha nem úgy bánt ezzel akkor akár minden tulajdonától meg kellett fosztani és ez a többi ember kötelessége volt, a többi törzsé. Hát ez egy lényegi kérdés a számukra. Ennek minden csíráját megpróbálják elfojtani gyökerestül. Ezért viselnek hadat több száz éven keresztül a hun kultúra ellen, az ameriai őslakosok ellen, az ausztrál őslakosok ellen, mert ezek a kultúrák őrzik ezt a tudást. A hunok meg érvényt is tudtak szerezni neki sokáig. Ezért találták ki azt is hogy még az elnevezést is elveszik. Bár szerintem ezt a népet ez annyira nem érdekelte, mert nem volt akkora jelentősége a számukra. Még a hatalom szó is csak azzal egyidőben jelenik meg a beszédben hogy elkezdi magyarnak nevezni ezt a népet. A pozsonyi csatában sem a magarok kiirtásáról van szó hanem a hunokéról. Meg próbálják gyökerestül kitépni ezt a gondolatot az emberek fejéből, hátha akkor mindent ők kontrollálhatnak majd. MErt ők azt gondolják ha az ő birtokuk azt tesznek vele amit csak akarnak. Csak ez nem így van."
"Lehet hogy igazad  van fiam."

No comments: