Wednesday 25 March 2015

sátánizmus - sámánizmus

A státánista típusú hatalom gyakorlatilag egy piramisrendszerű hatalmi struktúra. Ugyanúgy mint bármelyik másik titkos társaság ez ilyen típusú közösség irányítói az alájuk tartozókat teljes kontroll alatt akarják tartani egészen a halálig. A jelöltek kisgyermekkortól kezdve tenyésztődnek ma már mint minden az elmét kívülről kontrollálni, irányítani, távirányítani akaró titkolózó háborús viselkedésű közösség vagy ember. Mert ugye SzunZe óta tudjuk hogy a háború az amikor valaki a saját elképzelését és akaratát a másikra akarja erőszakolni, kiterjeszteni.
A jelölt elme tehát erősen meghatározott kontrollált körülmények közé szorítva fejlődik, nem hagyva teret a természetes fejlődésnek hanem egy meghatározott irányba terelve, kényszerítve erős béklyóban tartja a biológiailag és pszichológiailag kialakuló elmét. Ez gyakorlatilag olyan mintha a fát - amely természeténél fogva felfelé szeretne növekedni - megakadályozzuk a felfelé való növésben valamivel. Ilyenkor a fa az élet törvénye szerint megpróbál valahogyan túlélni és túljutni ezen az akadályon. Elhajlik és oldalirányba nő egészen addig amíg az akadály ott van és nem engedi felfelé nőni. Abban a pillanatban hogy az akadály eltűnik a fa folytatja a növekedését immár a természetes irányban. Viszont a törzse már görbe marad, a göcsört nem múlik el belőle.
Ezen hasonlat szerint dolgozik a születéstől való elmekontroll is és a trauma alapú elmekontrollok közé tartozó sátánizmus szintén.
A sátánisták beavatási szertartása tulajdonképpen megtörténik egy trauma okozásával egészen kis korban - sokszor már magzatkorban. De ez önmagában még csak egy sérülés a testen és a pszichén ami egészséges környezetben meggyógyul, meggyógyítható. Ahhoz hogy a sátánista uralkodó uralkodni tudjon, szüksége van egy olyan gondolkodási keretrendszer kialakítására ami lehetővé teszi a könnyű irányíthatóságot. A sátánisták - és egyébként a többi mások elméjét irányítani kontrollálni szándékozók ugyanígy -  egy külön szimbólum és külön nyelvi rendszert építenek fel a tenyésztett áldozatban. Például az irányító személye a Mester, a Nagyúr, a Tartótiszt, a Vezér, és egyéb misztikus neveken szokott futni (Thor, Baphomet...stb), amit gondosan megválasztanak a célból hogy a kontrollált csak az felette álló irányítónak engedelmeskedjen.
A gondolkodási keretrendszert általában szintén már irányított gondolkodású "szülők" alakítják ki, jól ellenőrzött keretek között. Az Öreg gyakorlatilag mindig elszeparálta a gyerekeket a saját családjuktól és átrakta őket más szülőkhöz, mert így a szülők alkalmassá váltak bármilyen feladat végrehajtására a gyerekeken beleértve az erőszak, a nemi erőszak, kínzás, pszichológiai kínzás és a jutalmazás megfelelően időzített elegyét.
A hit valami láthatatlan mester vagy istenféle létében és mindenható voltában az egyik lényeges eleme a sátánista - de ugyanúgy a többi - elmekontroll rendszerekben. Ezt a hitet egy fiatal elmében egyszerű trükkökkel ki lehet alakítani. például folyamatos technikai megfigyeléssel és időszakos visszajelzésekkel arról hogy "a mester mindig tudja hogy mit csinálsz". A kívánt hatás óriási lesz ha mindezt telepatikus csatornákon kersztül végzi el egy ilyen képességekkel rendelkező mester. Egyszerű jutalom-büntetés módszerrel kialakítható a kívánt gondolkodási rendszer és a kontrollált képességeinek függvényében kiépíthető egy morális vagy torzított morális vagy moráltalan rendszer - tetszőlegesen.Ha a gyermeket a kínzásért éri jutalom akkor a gyermek elméje elfogadja hogy mások kínzása öröm és jutalommal jár. Amíg más tudattartalom nem jut be az ilyen ellenőrzött körülmények között tartott elmébe addig a természetes fejlődés akadályozva van. Abban a pillanatban amikor a helyes nézőpont bejut egy ilyen tudatban - a rendszer összeomlik de legalábbis megrázkódik - attól függően hogy mennyi időt töltött az elme a börtönében és milyen típusú körmönfont magyarázatrendszrt épített ki az irányító a világ jelenségeinek a félremagyarázására. olyan ez mintha egy szűrőt tennének valakinek az elméjére, aki ugyanazokal a természeti jelenségekkel találkozik mint mások, de a fejében megjelenő magyarázatok teljesen más a valóságtól elrugaszkodott keretrendszerben magyarázódnak aminek a lényegi eleme hogy a Mester (vagy a misztikus neveken megjelölt entitás-ok) mindig szerves részét képezi annak. Tehát ha valami jó történik akkor a mester megajándékozott ha rossz történik akkor a gonosz kétlábúak (vagy itt is valami elkülönített nevet használnak a beavatatlan emberek megnevezésére pl gój) ármánykodásáról van szó.
Tehát a beavatási szertartás tulajdonképpen egy hosszú előkészítő szakasz után következik csak egy olyan állapotban amikor a tudat már keresi a külvilág tudataival a közös tudattal való integrálódás lehetőségét. Ennek a megakadályozására már egy komolyabb keretrendszer szükséges ahhoz ha az irányító nem akarja elveszííteni a teljes kontrollt az alany elméje felett. Ezért egy véres sokkot használnak - és általában a fejlettebb és bonyolultabb rendszerekben ezt keverik a nemiséggel a szexuális kéjjel és a külvilágból megtapasztalt nemiségbeli frusztráltság, gátak átszakításával járó extázissal - hogy még erőssebb fogást nyerjenek a kinyíló elmén. A folyamat egy jól meghatározott és jól időzített szertartás alatt történik meg. Az elme előkészítésre kerül általában fény és hanghatások segítségével, néha drogok is segítenek - majd a célszemélyt ráveszik egy az aktuális gondolkodási keretrendszerének áttörésére szolgáló tettre (pl az élet tisztelete, ne ölj - ölés; ne paráználkodj - csoportszex, azonos neművel vagy állattal való szodomia; egyéb stb). Ezt az állapotot használják fel a tudatalatti trigger beültetésére. Tulajdonképpen ennyi a technikai kerete.
Az egésznek az a célja hogy valaki irányítani tudjon egy másik személyt többnyire a célból hogy olyasmiket is megtegyen amiket emez nem akar megtenni, mert bünteti a társadalom, mert a pszichés képességeit rontaná (pl gyilkolás elgyengíti a telepatikus és más pszi képességeket) vagy mert nem tudja valamiért megtenni maga vagy egyszerűen mert mániákusan konrtollfüggő.
---
A régi rendszer tehát arra épült hogy szinte az egész társadalmat valamilyen jellegű vagy általában többszörös trauma érte már és ez jó alapot ad az emberek irányíthatóságára. A legtöbb ember soha nemlépi át azt a küszöböt amikor elkezdni megkérdőjelezni bizonyos társadalmi szabályok helyességét vagy jogosságát és még kevesebb esetben rúgja fel valamely hatalmi figura által alkotott szabályrendszerét.
A regi rendszer tehát az irányítók korlátlan hatalmára épül. Azok akik jól iránythatók azok hasznos elemei a rendszernek és mivel ma már van erős szabadon gondolkodni és dönteni képes ellenfele ennek a totális elmediktatúrának - így kénytelenek őket nagy becsben tartani. Tehát anyagilag és megbecsülés szintjén a tudatos énüket ajnározzák, jutalmazzák. Aki nem vagy keésbé vagy rosszul irányítható az mind rendszerellenség és minnél előbb lecserélendó kategóriát képeznek az irányítók szemében. Ezért akik egy kicsit ide is oda is akarnak táncolni azok rábasznak, mert a régi rendszer ilyen nem visel el sokáig hiszen sokszor milliárdos szállítmányok függenek akár egy targoncasofőr kiszabadulásán a totális kontroll rendszeréből ami további egyéb veszteségekhez vezethet. Ezért aki pl belép a mi kiképzési rendszerünkbe az elér egy olyan tudatszintet amikor a régi rendszer irányítói már nem fognak megbízni bennük, mert pl nem tudják félelemben tartani, vagy nem lesznek képesek megölni egy ember-ember elleni küzdelemben. Viszont ahhoz hogy talpont udjanak maradni kénytelenek legalább átvenni egy pár elemet. De ez még mindig kevés, mert a legjobbakhoz mérten - akik végigcsinálják és elköteleződnek az új rendszer mellett, hiszen aki nem köteleződik el az végig sem képes csinálni az új rendszer kiképzési anyagát - alulmaradnak.
Ez azért van így mert a természetnek van egy rendje és a szeretet a legerősebb cselekvésre hajtó erő, ami olyan extra képességekre és erőre konvertálódik olyan erőkké alakul át ami már túlmutat a jelenleg atnított fizika határain is. Semmilyen más alapra épített rendszer nem képes olyan teljesítményekre olyan kreativitásra mint ami a valódi szeretetre épül. És ha harcra kerül a sor akkor az új rendszer győz. Ez a természet törvénye. Persze ez csak akkor működik ha az új rendszer tagjai ezt maradéktalanul alkalmazzák is.
---
Ugye ma ami történik az az hogy a régi rendszer megfertőződött, kiszivárogtattam a tudást a különböző elmetrükkökről (pl távolbalátás, telepátia, mentális amplifikáció, rejtőzködés és alakváltás, hipnózis azaz mások elméje feletti kontroll időleges vagy hosszú távú átvétele, spirituális üzenetküldés, meditációs technikák, egyéb...) amik egyenlőre szórakoztatóak és a szabadosság és a szabadság lehetőségét rejtik az újonnan az irányítók közé került alanyok számára. Ők most ezeknek a trükköknek a bűvöletében élnek. Felfedezik ezt a világot - már ha képesek elég hosszú időn keresztül életben maradni. És itt a trükk, mert ahhoz hogy életben amradhassanak kénytelenek végigcsinálni azt a kiképzési rendszert amit én dolgoztam ki. És ha végig csinálják akkor kénytelenek lesznek megtanulni mik a valós törvényszerűségek a psziché terén. És ha ezt megteszik akkor bekerül a közös tudatba ez a tudás és egyre több helyen szivárog ki, a még kontrolláltak közé, akik szintén ugyanolyan frusztrált állapotból rendkívüli gátszakadással törtnek utánuk és válank kegyetlen irányítókká, majd meghalnak rövid idő után vagy elkezdik az általam felépített kiképzési módszert...
És a tudás magától az életbennmaradás az élet törvényére alapozva terjed tovább és egyre gyorsabban.
Persze közben engem személyesen igyekeznek sakkban tartani, mert amikor visszamegyek én mindig meggyorsítom a folyamatot és rájuk szabadítok egy két olyan sakált akit kegyetlenül megkínoztak ők. Azt csoktam csinálni hogy jól kiképzem őket, hogy jobbak legyenek mint ezek és rájuk eresztem. Ha élni akarnak akkor továbbfejlődnek, ha nem akkor meghalnak és a többi fejlődik tovább. Így gyorsítom a folyamatot, mert egyébként ők összefognak és igyekeznek mindent befagyasztani elsimítani hogy minél tovább pancsolhassanak a kéjben a korlátlan szabadságmámorban.
---
De tévednek. ugye azért szorítottak most ebbe a karakterbe mert innen kevés lehetőségem van cselekedni. De azért van rá lehetőségem innen is. Mások által. Mások segítségével. Akik már megértették hogy mit csinálok azok tudják hogy ez elkerülhetetlen. És el fognak benneteket vágni a forrásoktól. kénytelenek lesztek visszajuttatni megint és akkor megint rátok eresztek egy két sakált akit ti nyomorítottatok meg és ti kínoztatok meg.
És a tetteitek megint visszaütnek rátok.
---
Csináltam ilyet de nem vele.
---
Megint egy csapda volt amit a Daniels-ék építettek a fagyizósokkal együtt. Hahaha. Erőlködnek de nemsokára bele is fognak bukni. Most leleplezték saját magukat, hogy tényleg szállítanak embereket, gyerkeket a kikötőben kikötő hajókon és a teherautókon is. Persze. Egyszer jelezték hogy ebben és ebben a gyerekekkel teli táborban (emberkerekedő piacon, ahol a gyerekeket prostituáltaknak eladják és foglalkoztatják) van egy két különleges képességű magar gyerek, keressem már meg őket és segítsek kiszabadítani. Persze az egészet ők maguk szervezték innen a Nadishana közreműködésével - nemrég itt is járt előkészíteni ezt a cirkuszt ami itt ment. Persze elmentem megtaláltam őket, hát ott voltak ahol elmondták - mivel ők tették oda őket...
És még el is játsszák a szabadítót is közben miközben be akarják rólam bizonyítani hogy én rendszeresen gyerekeket molesztálok vagy mi... hahaha. Mindez azért mert innen MO-ról rengeteg gyereket lopnak el és kiváló rohadt talaj az itteni oktatási rendszer ahhoz hogy a már otthonokban megkínzott gyerekekből szadista és ravasz de jól iránytható katonákat, kurvákat, mindeneseket csináljanak. És mindez azért mert félnek attól hogy egy ilyen társadalomban ha elkezdődik egy felépülési folyamat akkor az iszonyú hatással lesz a hatalmukra nézve. Mert egy egészségesen fejlődő és gondolkodni képes az okkult hatalmakról természettudományi szempontból gondolkodni és cselekedni képes nemzedék gyakorlatilag véget vetne a sátánista alapokon álló uralomnak.
És ha bekerülnék mondjuk az oktatás területére itt akkor véghez vinném a finn stratégiát - ami szintén az enyém - és akkor véget érne az állandó végtelen utánpótlás vagyis segítenénk az erős képességű gyerekeket hogy átlássák a rendszert és tudjanak egészségesen dönteni.
Nos ezt véletlenül sem akarják...
Nadishana és julia Surba. Voltam náluk tanítottam őket persze ők már előkészítve kerültek hozzám szóval mindent nem vettek át és ennélfogva nem is olyan jók mint amilyennek képzelik magukat. Az orosz zsidó sátánista típusú közösségekhez tartoznak ők és a társaik.
Van itt egy emlékeztető tőlük is a szobámban.
Csili vlili minden amit scinálnak de csak azért mert azt én csináltam nekik...hahaha
Nem baj. Segítettem sokaknak akik szarházik voltak az első pillanattól kezdve, mert tudom hogy a segítségem végül vagy a vesztükhöz vezet vagy a felépülésükhöz - mindkét irány nyitott és azzal hogy segítek meggyorsítom a dolgot. Úgy nézem ők döntöttek - vagy egy korábban előkészített akcióról van szó... mindegy. Majd ráfaragnak ők is.
---

No comments: