Tuesday 17 March 2015

ajj ajjj - meghalt mátyás oda a zigazság

A Kovács egyébként megmondta hogy ez már nekik is sok amit a bástiék művelnek, de ahhoz a szarhoz ami itt volt kellett egy sokkal brutálisabb erő ami kitakarít.
Remek munkát végeztetek máris.
Persze ez nem jelenti azt hogy ne néztek volna félre sőt... A szexőrületnek kifejezetten örültek is. Tudtam hogy ez nagyon népszerű lesz egy olan társadalom zombiai között akik hosszú éveket töltöttek nemi frusztrációban a szex hihetetlen stronghold, erővel fogja meg az emberek agyát és gondolkodását. Tudtam azt is hogy nagyon erős hullám lesz ebből a cseh ügyből. De tudtam azt is hogy mit csinálok és miért.
---
"Én rettenetes szégyent érzek most is. Szeretnék elsüllyedni."
"Én meg megkönnyebbültem most hogy láttam mások hogyan dugnak, hogy ők is ugyanolyan suták mint én, hogy ugyanúgy nyögdécselnek, meg izzadnak és ugyanúgy alig tudnak valamit saját testükről mint én - engem kifejezetten előremozdított ez a dolog."
"Én azt élveztem hogy nem kellett megjátszanom magamat, már régóta sokat fantáziáltam arról hogy milyen lenne ezt vagy azt megcsinálni. Most végre megtehettem."
"Én nagyon szerettem volna veled dugni, de te csak a kamerázásra figyletél."
Kuncogás a csajok felől. "Én is, én is."
"Nekem eszembe jutott az az emlék amikor a trénerem célba lőni tanított. Fekete 10-15 éves gyerekekre kellett lőnöm úgy hogy kb 30-50 méterre két paraván mögül futottak ki kersztbe egy másik paraván felé. Előző nap azt akarta hogy a kínzást tanuljam meg, de képtelen voltam rá. Azt akarta, hogy vágjam fel darabokra az egyik bedrogozott srácot úgy hogy a lehető legtovább éljen. Vágjam le a fülét, orrát, ujjait stb. Nem tudtam megtenni, mert éreztem ez ő érzéseit, a rettegést és a fájdalmat. Erre feldühödött és ő darabolta fel miközben üvöltött hogy: Látod így kell ezt. És csak vágta vágta, míg el nem szállt az élet belőle. Másnap volt a céllövészet. Izgalommal vártam mert célbalőni szerettem. Jól ment. kiváló lövész vagyok. De amikor megmondta hogy mire kell lőni, megint elkeseredtem. Először mellé lőttem szándékosan. Persze ő azonnal tudta hogy csalok. Megfenyegetett hogy amelyiket nem találom el azt mind meg fogja kínozni úgy hogy végig kell néznem. Nem hibáztam egyet sem. Mind meghalt első futásra."
Csend volt a teremben. Egy kis idő után megszólalt az alány aki szégyellte magát.
"Most teljesen elmúlt belőlem a szégyenérzet. most kezd leesni hogy mi itt egy sokkal nagyobb dolgot csináltunk ami sokkal több mint hogy csoportszexpartit rendeztünk."
---
A megbeszélés elég sokáig tartott. Késő éjjelre járt mire elbúcsúztunk egymástól. Egy lány viszont meghívott hogy aludjak nála. "Én is mehetek?" "Hát végül is... nevettek, most már bedobhatjuk a közösbe a tit." "Mehetek én is?"
S folytattam a tanítást egy kicsit más körülmények között, kamera és alakoskodás nélkül - maszkok nélkül az igazi arcunkkal és testünkkel. Aki segített nekem azoknak én is mindig adtam valamit cserébe. Valami olyat amit a többieknek nem.
"Miért nem mondtad ezeket el a többieknek ott?" "Azért mert erre a találkozóra elhívtunk sokféle embert. Volt olan is aki az égadta világon semmit nem értett meg abból ami it történik. És itt vagytok ti akik sokkal többet értettetek belőle, sőt te már most is fejlődtél. Úgy működik ez nálam hogy vannak ilyen triggerkapcsolók az elmémben - amit az őszinteség szinte, a szándékaitok iránya kapcsol ki be. Így védem a tudást és nem tanítok olyat olyannak aki hazudozik és pusztítani akar engem meg a hozzám hasonlókat és egyben jutalmazom azokat az értékeket amikre én magam építem a rendszerünket - az újat."
---
Ha nem teszitek meg megöllek benneteket is. Mentek a gazdi után.
---
HC megölhetett volna anno. Ma már nem teheti meg. ma már nem tudja megtenni anélkül hogy ő ne pusztulna bele a többiekkel együtt.
---
"Miért nem ölt meg?"
"Azért mert naiv. Azt hiszi hogy majd meg foglak téged kínozni és akkor majd segít neked is megszabadulni tőlem. Szegény azt hiszi hogy benned is meg bennem is an egy darab jó. Pedig óriásit téved."
"Miért nem változtat meg minket?"
"Nem tud. Ha te nem akarsz megváltozni akkor nem tud megváltoztatni. És nem is akar."
---
Azért hagylak életben, hogy tedd a dolgodat. Pusztítsd és kínozd azokat akik nem hajlandók semmit se tenni, akik kihúzzák magukat a segítségnyújtás és a felelősségvállalás alól, akik hátat fordítanak nekem - miközben értük is dolgozom. Azért mert meguntam hogy ők is nekem esnek és meguntam hogy én legyek a türelmes. És azért mert tudom hogy téged is megkínoztak és van még egy halovány esélye annak hogy megváltozz. hogy megszeresd az életetet és megtanuldd tisztelni.
---
Mehet a HC is. Elég volt belőle.
---
Tudod hol lakom. Jó volt téged még így is látni. Emlékeztetsz akkori önmagamra. Állandó emlékezetvesztések, állandó rejtőzködés, tervezés - A terv, B terv stb. A kegyetlenség, a pszichikai kínzás viszont más. Én is csináltam ilyen igen. volt egy emberem aki felakasztotta magát, mert kirúgták a mekiből ahol dolgozott. A vezető kapott érte valami hatalmas összeget, hogy ne csak kirúgja hanem gyötörje is meg. Éppen csak kitisztult a heroinfüggőségéből és senkiben sem bízott csak bennem. Nem tudtam ott lenni mellette, fizikailag nem tudták volna elintézni hát nekiestek a lelki gyöttréssel. Nem bírta tovább. Az hogy kirúgták onnan is ahová én ajánlottam be azt jelentette a számára hogy én is cserben hagytam. Felakasztotta magát. Ezért bosszúból végigcsináltam a főnökkel ugyanazt a tortúrát. Halálig. Persze közben mást feladatot is végeztem. Kevin Metnick segített és én tanítottam.
---
Azóta persze a többieknek sok más módszert is tanítottam amivel se a nemiséget se a fájdalmat nem kell használni hanem simán csak saját elhatározásból megtanulhatsz és kinyithatod az elmédet a különböző képességek elsajátítására. Mind nagyon egyszerű módszer és gyorsan is lehet vele eredményt elérni ha a megfelelő mester segít.
---
Fáj amikor olyan elmével találkozom amely megsérült és eltorzult. Szeretnék segíteni, de sajnos mindenkinek megvan a maga döntési lehetősége, csak rávilágítani tudok dolgokra, megmutatni tudok dolgokat, és mint egy várfal gátat tudok szabni bizonyos dolgoknak, aki kerszte tesz azt pedig el tudom pusztítani.
---
Hiányoztok. Nagyon. És mégis rosszul vagyok ha arra gondolok hogy visszamenjek, mert tudom hogy ott is ugyanaz az értetenség fogadna mint itt. Sőt még rosszabb lenne... Vagy a fene se tudja már. Lesz ahogy lesz.

No comments: