Tuesday 17 March 2015

A Róma birodalom és az orgiák

A római birodalom erős lett és hatalmas. Az ereje és a hatalma nem csak katonai erején hanem az irányítók okkult tudására is épült. Az orgiák során az emberi elmében olyan csatornák nyílhatnak meg amik a telepátia és egyéb "para" képességek erősödését a kapuk megnyílását eredményezhetik. Ahhoz hogy az ilyen jellegű összejövetelek ne csak gecifürdő és testi gyakorlat szintjén álljanak meg, ahhoz kell és elengedhetetlen a résztvevők elméjének felkészítése előtte és a megfelelő feldolgozás utána.
Ugyanúgy működik ez mint a trauma alapú programozás. A tudatot egy sokk nyítja meg, és a jól felkészített talajba elszórt tudattartalmak elkezdik inrányító és kontrolláló munkájukat. Azok akik értenek ahhoz és tudatosan tervezni tudják ezt a hatást, azok lesznek az irányítók a többi pedig az irányított. Az összes mai titokszervezet a szabadkőművesektől a három és többetűs titkosszolgálatokig mind alkalmazza ezt a programozási módszert, mert rendkívül hatékony.
Az egyház borzalmas munkája a szaporodás és a nemi örömmel kapcsolatos területeken frusztrációban tartja gyakorlatilag az emberek egy részét mégpedig pont azokat akik a leg fogékonyabbak az ilyen típusú impulzusokra. Ma még hatékonyabb és erősebb kontroll lehetőséget leht kiépíteni egy ember tudata fölött mint akkoriban.
Amikor ezt próbáltam elmagyarázni az ithhoni embereknek - hálózati tagoknak, akik akartak tenni valamit a hazájukért egymásért - persze ezt sem akarták elhinni ugyanúgy mint amikor a sátánisták elmemanipulációs hatalmáról beszéltem nekik. Ez utóbbit is megmutattam nekik a "csirkés buli" alatt elhíresült CPg egyik találkozóján. Güzü el is mondja hogy az emberek egy része teljesen megőrült és kifordult magából. Egy része pedig amikor az emberek őrjöngeni kezdtek borzadva elhagyták a terepet. Szóval mindjárt az is látszik hogy nincs minden ember felett hatalmuk a sátánistáknak csak azok felett akiket a vér és a kegyetlenség látványa annyira sokkolni tud hogy az elmélyük megnyílik és könnyű célpontjává válik mondjuk egy telepata mesternek aki beülteti a megfelelő irányító kódot a megfelelő pillanatban.
Ugyanígy működik az orgiákon is. Az sem működik mindenkivel. A cseh hálózati tagok voltak elég nyitottak hogy azt mondják rendben mi ezt kipróbáljuk. Elmentem és segítetem nekik. Volt előkészítés és utána egy találkozó ahol megbeszéltük a történteket. A résztvevők egy kis része értette csak meg igazán hogy mi is történt, hogyan is működik ez.
A csoport nagy része csak egy baszótalálkozót látott és ennyi maradt neki belőle. Az a kis csoport aki ott amradt és feldolgozta az élményt velem azok megértették hogy mi a lelki fizikája az ilyen típusú programozásnak.
Persze azoka akik csak az orgia élvezet részét látták megismételték a dolgot, de cska egy pronótalálkozót hoztak össze. A lényeget nem értették meg. A magyar hálózat legtöbb tagja se értette meg hogy mi van - mert a bástycsisztu sátánista irányítás kiválóan álcázta magát és a legtöbben hittek nekik. mindenkit félrevezettek szinte a magyar oldalon. Engem kiáltottak ki sátánistának és mindenfélét hazudoztak rólam. Közben a magyar lányokat betörték akit tudtak és mindekit rávettek hogy menjenek pornózni. Elkezdődött a magyar szórakoztatóipar és hálózat befűzése. Álarcokban és alterált fizimiskával szinte mindenki megfordult valamilyen konstellációban a pornóipar berkeiben. A legtöbben az ég adta világon semmit sem értettek ebből. mert nem hitték el amit mondtam, és a hírhálózat el is hallgatta amit mondtam erről. A mosszad pedig kihasználta a saját malmára a helyzetet - ők tovább láttak már hiszen rájöttek hamarabb hogy én nem vagyok olyan pici kis pont ebben a nagy hálózati tengerben - mint azt a csisztuék be akarták állítani. A russzik oldal meg kifejezetten élvezte hogy végigkúhatták az össsze ostoba marhát. elkurvították a fiatalokat és az idősebbek egy részét is.
Az a helyzet hogy az ilyen típusú dugópartik népszerűek is voltka mert sokan úgy élhették ki a vágyaikat amiket titokban tartottak hogy soha nem derül ki. És nem kell vállalniuk a "köztudat" előtt való megszégyenítést. Hozott persze jó dolgot is - a nemi élet országosan egy kicsit kiegyensúlyozottab lett és elindult egyfajta kommunikáció erről, a tabu jellege a dolognak kezdett feltöredezni.
Egy páran értették csak meg miért dobtam be ezt a dolgot is a hálózat tudatába. Azok ma is dolgoznak és ellentétben a többi élvhajhászóval - ők a legtöbben egészséges párkapcsoltokban élnek és azóta nem csináltak több ilyen partit, mert nincs rájuk szükség. Ők megértették hogy ez csak egy eszköz volt a tudatuk megnyitásához, különböző paraképességek felé - amit pedig azért tettünk hogy pontosan a sátánista romboló és fosztogató szarházik hatalmát megdöntsük közösen és felépítsünk egy új élhető birodalmat: az emberi társadalom, emberi közösségét.
A többi cska a partit és az élvezetet hajszolja a mai napig is ebben.
A mosszad pedig a szubliminális terelés és triggerbeépítés trükkjeivel azokat akik okosabbak voltak ugyan, de nem ért el hozzájuk amit mondtam a témáról - a maguk hatalmába kerítették. De ez nem lesz hosszú életű dolog, mert amint eljut a valódi információ erről a témáról ezekhez, meg fogják érteni mi történt és mi történt velük és ha elkezdik gyakorolni az egyszerá programot - kiszabadulnak.
---
Tulajdonképpen a magyarországi zsidó moszad hálózata és a kgb is engedte sőt segítette a básty-csisztu dominanciát érvényesülni, mert pontosan tudták mennyire aljas és mocskos emberek. Az ilyen vezetőket örömmel engedték sőt segítették érvényesülni a magyar oldalon. Azért tették ezt, mert tudták hogy előbb utóbb mindig lebuknak az ilyenek és akkor majd örömmel szaladnak majd Putyin apó a nagy orosz medve kebelére, vagy a mosszad előre felkészített, megdizájnolt és szép, kedves és emberinek tűnő de ugyanolyan kegyetlen fosztogató kebelére. ugyanaz a taktika amit az SAS használ: két különböző embertípus, egyik sátánista, kegyetlenkedő a kiképzésük is brutális - őket engedik előre, majd megy a felmentő sereg akik jobbak, jobban felszereltek jobban kiépzettek, emberségesebbek is és így a megtámadott területen élők szivesen, örömmel üdvözlik őket a borzalmak után.
Az ilyen sátánista közösségeknek mindig szükségük van a véráldozatokra, a kegyetlenkedésre és olyanokra akik ezt fizikailag végrehajtják. A valódi irányítók nem szoktak részt venni, legalábbis azok akik magas szintre jutottak, mert már pontosan tudják hogy az ilyesmiben való részvétel visszahat a saját pszichés képességeikre és utána elgyengülnek, eltompulnak. Ezért eltávolítják maguktól. Felvételt készítenek róla több kamerával, vagy remote viewerként lesik meg az eseménysort.  Viszont azt még mindig nem fogtk fel hogy ugyan ettől nem olyan azonnali hatásként jelentkezik az elgyengülés, de jelntkezik később, és egy sokkal általánosabb szinten - tehát az egész irányítói közösségre tompító hatással van. Gyakorlatilag a természet törvényei szerint azok akik ilyen módszerekkel élnek eltompulnak és elhalnak - feltéve hogy mellettük van egy olyan közöség akik tisztában vannak ezekkel a természeti jelenségekkel és ezek törvényszerűségeivel a jó oldalon, és hajlandóak cselekedni.
Szóval most magyarországon az van hogy a csusztuák és követőik most zuhannak és közben a mosszad erősödik, mert már a kalaposok bekészítették az újmagyar felépülés és egészség vivanatura vonalait minden téren. A semmit sem értő massza pedig sodródik.
A csiszuték nagy mocska az hogy mindenfajta diskurzust tiltotak ezekről a dolgokról és ez sajnos komolyan hátráltatta a terület fejlődését, mert azért vannak sokan akik megértettek egy csomó dolgot és az irányt ishelyesen határozták meg maguknak.
De a gazdasági vonal a szarházik kezén )mosszadkgbmaffiacia( van és így titkon le tudták nyomni a nyomor szélére vagy bele a nyomorba a magyar és egyéb értelmes egyenesszivű embereket (megjegyzem hogy a mosszad és akgb berkein belül is vannak értelmes és tiszta szivű kimagasló érzékenységgel megáldott emberek akik igenis látják mi folyik itt és érzékelik az apró kis nüansznyi különbségeket a gyönyörű kalaopk mögött, a szép dalok mélyén és a kiváló vonalvezetésű "népi" mintákhoz csatolva, sajnos ők is szinte az utcára kerültek).
Ugyanebben az időben a mosszad és a ruszki aljaintel teljesen uralma alá hajtotta a szociális ellátórendszert. Az Iványi féle maffia ügyét kell csak szemügyre venni. komoly hosszú távú terveik vannak (leromboltatása a cigányokkal, nyócker felvásárlása, és az ingaltlanárak felfuttatása). Közben emberanyagot biztosítanak a prostitúció számára, a spirituálisan érzékeny gyerekeket szűrik és megkínozzák, megkínoztatják a nyomor bugyraiban, majd elveszik amikor a szülők már nem bírják tovább - (zugló - módszertani kp mosszad). Persze a paraszt ebből csak annyit lát hogy szar minden. Így gyakorlatilag kivégzik ma is azokat akiket sikerrel leszorítanak a gazdaásgi porondról.
A Csányi közben szintén beszállt a felkészlésbe: mezőgazdasági kalandprogram és egyéb képzések támogatásával szervezésével, ami tulajdoképpen ugyanaz mitn a kézműves designprogram a mosszadnál.
Az ébredezők meg még mindig nem beszélnek, mert a félelem megbénítja őket. Mert megszokták a jólétet, mert ha kussolnak a kgbmosszadmaffia engedte őket valamire jutni, no nem olyanokat akik nagyon jók voltak, hanem azokat akik nem elég jók, akiket képesek irányítani de legalább átverni. Ezért van még mindig csönd. Pedig nem lesz változás ha nem kezdenek el emberek beszélni és itt azoknak kell elkezdeni beszélni akik tényleg értik mi történik. Mert a többiek között van egy csomó tenni is hajlandó, de semmit vagy keveset értenek abból ami jelenleg zajlik a világban.
A titkos hadsereg elég jó már ahhoz hogy előre toljon embereket akik beszélnek. Persze ezt is igyekszik a mosszadciakgbmaffia elintézni hogy elébe vágjon a dolgoknak és meglegyen a lehetősége a félreinformálásra félrevezetésre. hogy ne derüljön ki mennyire gyengék valójában. mert nem tudnak egy bizonyos szinten felülemelkedni, mert a természet törvényei nem engedik nekik. Ezért sorozatgyártásba fogtak. Megtanulták mimikálni hogy hogyan viselkednek azok akik az én programomat képviselik és felkészítenek embereket akiknek az a dolguk hogy felfutnak - felfuttatják őket, népszerűvé teszik őket - és látványosan megölik megőrjítik őket. Erre azért van szükségük mert ők pontosan tudják hogy gyengébbek mint a jók, csak akkor van esélyük uralkodni ha a jók nem csinálnak semmit, nem értenek semmit és nem is gondolkodnak ezeken a kérdéseken, mint hatalom, telepátia, gondolatolvasás, mentális távirányítása az állat és embervilágnak.
Ezért ők folyamatosan képeznek embereket, de úgy hogy a szintet mesterésgesen egy bizonyos szint alatt tartják.
Ezt úgy érik el hogy a legjobbakat mint pl én - folyamatosan visszafogják. Egész nap különböző energiafegyverekkel rádiófrekvenciákkal, ultrahang fegyverrel, plazmafegyverrel, mikróval főleg lövik a bokámat, az izmaimat, a légzőszerveimet, a fogamat az emésztőrendszerem az elmémet is bombázzák és közben szubliminálisan is támadnak - a programjuk meg a nihil a kedvetlenség sugárzásával telnek.
Ezzel kel nap mint nap megküzdenem úgy hogy közben mindenkit megpróbálnak manipulálni aki nyit felém és szóba áll velem, megfélemlítéssel, egyéb elmetrükkökkel, pénzzel. Gyakorlatilag elszigetelnek.
De hát erre számítottam is. viszont megvannak a magam határai és ha ezen a többiek nem változtatnak akkor el fogom őket is pusztítani. Be van készítve minden előre. Van akció ami leáll ha bizonyos trigger megjelenik van amelyik aktiválódik.
Szóval a beszéd velem kell hogy kezdődjön. Ami el is kezdődött ezzel a bloggal, meg amit megosztok egyéb helyeken, de folytatódnia kell nyílt és értelmes beszélgetésekkel. Velem. Bizony velem. Mert én tudok a legtöbbet erről a témáról. Nekem viszont szükségem van hallgatóságra, beszélgetőtársakra, olyanokra akik képesek megérteni amit mondok és hajlandóak utánajárni és hajlandóak gy együtt dolgozni mint anno - nem szétforgácsolni akarják amit mondok hanem megérteni. Viszont ez az egész csak akkor működik ha nekem van valami megélhetési lehetőségem. Ja?... Jaja. Ezért neki is engedniük kell, és fognak is mert a legteteje már pontosan tudja hogy nem viccelek. És nem kamuzok. Putyin most kezdi megérteni, Hilary már régóta tudja, Bush úgyszintén tudja, azért is húzódott a háttérbe egy kicsit. Nehogy lesorodja a szél a tábláról. Okosabb mint clintonné...
---
Végül is ettem embert. A sátánisták és a szex egymásba érő dolgok. A mesterek - az irányítók - tudatosan keverik össze ezeket a dolgokat akiben ezt össze lehet keverni. Előszeretettel vezetik át a nemi kéj élvezetének függőségéből a szadizmus és a fájdalom felé az embereket. Már akit lehet.
---
"Végre itt vagyunk. Tudod mit basszunk. Vedd elő a farkad leszoplak. Végre nem kell játszanom azt a jótét szeretetlelket amit te találtál ki - fordul hozzám gyűlölettel." Veres unottan ránéz rendben. mozdulok én is szerepem szerint rámordít: "De te nem!" Kis idő múlva: ránéz a ketrecben lévő gyerekekre és üvölteni kezd rájuk: meg foglak kínozni titeket kis korcsok! mivel azok nem ijednek meg kellőképpen angolul megismétli hangosabban és cifrázza: "levágom a füleiteket meg kivájom a szemeteket és belekakálok a szátokba azután megeszünk titeket!" Veres röhögve rászól: "nem tudnak angolul se. ezek portugálul beszélnek csak." "A kurva életbe miért nem tudtatok olyanokat venni akik legalább angolul tudnak? a picsába most nem élveszhetem hogy félnek." "Félnek azok így is." csizsu ezután elővett egy kést és azzal ijesztgette őket, majd miután kellőképpen megijedtek akkor beléjük is szúrt nem mélyen csak egy-egy centi mélyen hogy fájjon, a gyerekek visítani és hangosan sírni kezdtek a félelemtől. Ettől egy kicsit kielégült és  basztak tovább.
---
Végül is az ember is csak egy állat. Mint amikor levágsz egy birkát és megfőzöd. nincs sok különbség. A birka ugyanúgy retteg és érzi hogy itt a vég. ha jól vágod le akkor hirtelen hal meg és finom lesz a húsa. Ha túl sokáig kínzod megváltozik az íze a húsának. Én érzékelem a különbséget. van magyarországon olyan vendéglő ahol szolgálnak fel emberhúst. Van olyan húsipari termék amibe tesznek emberhúst. ezek az emberek teljesen ki vannak fordulva mindenféle életszeretet tiszteletéből. Az állatvilág feletti felsőbbrendűség is végül is egy nagyképű és felfuvalkodott álláspont. Az ember nem felsőbbrendű. Főleg azok alapján amit én tudok az emberről. Rosszabbak mint az állatok.
---
Mikor elmondtam a céllövészetes történetet utána eszembe jutott az is, hogy ma már az újaknak ezt nem kell megtenniük. Mára én - mások segítségével - kidolgoztam egy olyan tréningprogramot ami egyrészt sokkal jobb és végül ugyanolyan gyors és kegyetlen gyilkossá tesz bárkit, ha arra szükség van - de mindezen szörnyűségek átélése nélkül egészséges lélekként kerülhet ki belőle bárki. Pesze ezek a szarházi azt a céllövészetes gyakorlatot is megcsinálták úgy. Ők azt gondolták ez a megoldás s rátettek még egy pár lapáttal hogy még kegetlenebbek legyenek. Persze ahhoz alég ostobák hogy ne értsék meg  ennek a lényegét s azok akik az én tréningprogramom szerint gyakoroltak - mindig és álmukból hirtelen felébresztve is sokszorosát tudják teljesíteni, és  százszor pontosabbak mint bárki. Azért mert ezek a borzalmak hátráltatnak sok tekintetben. lezárnak olyan csatornákat és képességektől fosztanak meg amik iszonyú segítséget jelentenek minden tekintetben. Nem te hanem AZ lő. Mi lövünk. Ezer és ezer kéz húzza az íjat. Az elődeink és a mestereink keze és látása ott van velünk.
Miért csináltam végig nem tudom. Ja de. Mert egyenlőre nem akartam hogy tudják: nem irányíthatnak.
---
"Na gyere mutatok neked valamit te nagyokos."
"Nézd most fog a gödörhöz érni. elég sötét van bele fog lépni a gödörbe és mivel nem számít rá azonnal veszélyhelyzeti állapotba kerül. figyeld mit mutat a radarunk."
"De hisz eltűnt a radarról egy pillanatra."
"Pontosan. És tudo hogy mit jelent ez?"
"Nem."
"Azt jelenti hogy ilyenkor megváltozik a szívritmusának a mintázata, és az agyi aktivitásának a mintája is. Ez azt jelenti hogy nem tudjuk követni és a fegyvereink sem tudják folyamatosan célra tartani az energianyalábokat amik lassítják a mozgását. Tehát azonnal lekerülnek róla a béklyók amik fogják az izmait. Tehát teljes erejével le tud csapni ránk, ami azt jelenti hogy kb 3 mp alatt kivégez. Ahhoz hogy új mintát tudjunk venni arról a tudatállapotáról és a szívmintájáról hosszab időn keresztül ebben a tudatállapotban kellene tartanunk, de azok akiet ő képzett ki azok is úgy lettek beállítva hogy 15 mp-ig tudjanak neki ellenállni, minket elintézne kb3-5 mp alatt fejenként. Tehát ahhoz hogy egy használható mintát tudjunk venni ahhoz fel kellene áldozni több száz emberünket. És ha ennyi embert szedünk össze köré akkor abba mindig belekerülnek az ő emberei is szóval megint nem járunk sikerrel."
"Ez azt jelenti hogy ő képes megváltoztatni az agyhullámainak a mintázatát és ugyanígy a szívéét is?"
"Igen. Pontosan. Zsákutca. Keressünk más célpontot."
"Pedig két évi költségvetésünket fedezné az az ár amit a fejére tűztek." "Egy emberért."

No comments: