Wednesday 3 December 2014

Mi van veled? Semmi?

Kissinger lovat vált, persze ők ezt is előkészítették a kínai hírszerző és logisztikai lánc már felépült európaszerte (aki alábecsüli a sok kis kínai kajálda jelenségkörét az vak és süket) - s a még kapálózó, de nemsokára dögrovásra ítélt atlanti szövetség rabszolgabirodalma összeomlik. Az anglia, franciaország, és németország területén élőkre rátelepült fosztogatóhorda kiépített egy rabszolgabirodalmat a többi ország az EU-hoz való csatlakoztatásával, és ebben a másik területet fosztogató galerivel jó előre megegyeztek. Csak úgy mint most is egyeztetett forgatókönyv alapján zajlanak az események mind ukrajnában, mind a világ más szögleteiben. Ha nem egyeztetnek, akkor következik be az olyan furi eseménysor ami komoly egyensúlyvesztéshez vezet mint a krími rárepülős ügy...
Szegény amerikai robotok - akarom mondani katonák - össze is szarták magukat mindjárt, ők nincsenek ahhoz hozzászokva hogy valaki keményen odabasszon nekik. Persze ez is csak azért történhetet meg mert én besegítettem... :-) Mert én itt is ott is fejlesztettem miután úgy döntöttem hogy mindenkinek segítek. Miért döntöttem úgy hogy mindenkinek segítek? Mert ez volt az egyetlen működőképes megoldás miután a velem kapcsolatba kerülők közül csak elenyésző töredék volt képes megérteni azt hogy mi a probléma egyáltalán.
Ebben szeretnék egy példát felhozni. Bogár Lászlót. Jól fésült, sima modorú, művelt, kiegyensúlyozott, őszülő és első ránézésre mintha segíteni akarna ezen a szegény megkínzott, tehetetlen magyarságon. Magyar értékeket hangsúlyoz, de csak azokat melyek a történelemben bukásra voltak ítélve. Folyamatosan azt hangoztatja hogy nincs olyan megoldás ami olcsó, amiazt jelenti hogy ha változást akarsz akkor fizess birka és ha nem tudsz fizetni akkor meg komám nem lesz változás. És a magyar nem tud fizetni. És észre sem veszi hogy ez a csiszolt nyelvű hazaáruló mit csinál. A jóbarátjaival együtt a fosztogatók táborát szolgálja, noha ő maga nem olyan mohó, de oda tartozik és idegenszívű. Ez teszi lehetővé számára hogy olyan kiegyensúlyozottan és tárgyilagosan tudjon beszélni, szinte érzelmek nélkül a magyarság szendevéséről, mert neki ahhoz annyiban van köze hogy ő az aki fosztogat. A Boros Imre, a Varga István és a többi akik ezzel a Bogár jelenséggel együtt kerültek a porondra - mind szakértői és hazsonélvezői ennek a fosztogató rendszernek. Ha valakik hát ők pontosan ki tudják számolni mennyi az annyi: mennyi pénz tűnik el a paksi atomerőmű bevételeként (soha nem ér be a magyar állam költségvetésébe a következő tételek egyike sem) és az összes erőmű magyarország területén, a Posta bevétele, a Máv bevétele, az Educatio bevétele és majd ötszáz állami alapítású cég bevétele melyek összesen jóval túl vannak a 2000 milliárd forintos összegen. Ennyit nyúlnak le ők. És közben a kifosztottak (az ország megvezetett része) közhősként tiszteli őket, mert csiszolt, művelt és őszhajú türelmes beszédű, sőt még ki is mondja azt amit olyan remekül megoldanak a barátaikkal: Igen van fosztogató háttérhatalom! Amit nem mond ki: hogy mi pedig ennek a szolgái és haszonélvezői vagyunk. Inasok, de sokkal magasabb szinten. Ez a dolguk hogy az emberek szeressék őket. mert így tudják továbbra is a fejekbe verni hogy TEHETETLEN VAGY MAGYAR, jobb ha feladod és nem is csinálsz semmit, mi itt vagyunk és majd megoldjuk. Legalább beszélünk róla. Persze a háttérben ők szervezik a saját hírláncukat vaddisznó mód rájárnak a kukoricára. Jól élnek.
És vonogatják a vállukat amikor sikerül valamelyik rejtett módszerrel kicsinálniuk valakit aki tényleg tesz is valamit azért hogy a fosztogatás véget érjen. És kiemelik. Mert a bukott hős kiváló példa a követők számára: te is így jársz majd! Ezért szereti a rendszer Ghandit is oly gyakran felidézni. Mert megölték végül. Ami számukra siker. És ha jól megvizsgálod mit is ért el Ghandi azzal amit csinált: semmi. Egy rossz példa.
De az ilyen példák sora bezárult. Ma már csak a saját termesztésű "hős"eiket tudják lefejezni, mint a mosszad ügynököt akit a brit MI6 egyik fekete ISIS harcosa végzrett ki komikumba illő beállításban. Erre futja ma. Velem meg pórul járnak, mert én nem vagyok Ghandi. Én tudok gonosz lenni és elő is készítettem elég sok kegyetlenül gonosz eseményszálat, amik be is fognak következni ha nem állítjuk le. A triggerek a tervem megvalósulásának (és meg nem valósulásának) különböző szakaszaihoz vannak kötve. Ha egyik szál elbukik vagy befuccsol, mert a felelős meghalt vagy nem gondoskodott utánpótlásról, vagy eleve úgy indult hogy szabotáljon - akkor egy másik szál veszi át a szerepet. Ahogy az alvó sejtek működnek, csak alvó sejtek láncolatáról van szó.
Sajnos naponta próbálkoznak a megölésemmel különböző válogatott módszerekkel így nincs túl jó kedvem. Ilyenkor ilyen tudatállapotban csak fröcsögni és köpködni tudok sokszor, mert ilyenkor más se tud mást. Én is csak ember vagyok. Szerencsére az általam felállított rendszer nem igényli az állandó felügyeletet. Időnként ugyan rugdosni kell hogy megmozduljanak, de azért tudom hogy működik. Miért? Mert nincs más választásuk. Ők értik hogy mi történik és tudják hogy miért küzdenek és miért dolgoznak. Sokan vállalták már a halált is a közös ügyünkért. Fanatikusok vagyunk igen. Fanatikusan szeretjük ezt a bolygót, az erdőket, az állatokat, a természet csodás jelenségeit, a hegyeket, a folyókat, egymás kultúráját. Mi vagyunk azok, akik ha egy földön kívüli lény megjelenne a konyhánkban, akkor megkínálnánk valami finomsággal és érdeklődve próbálnánk kideríteni honnan jött az idegen, hol lakik, mit eszik, hogyan utazik és a többi.
Fejlesztettem igen. Védelmet is fejlesztettem ezek ellen a módszerek ellen. van amit csak úgy lehet kivédeni hogy kénytelen vagy szintet emelkedni - azaz gyakorolni a hipnózisból való felébredést: azaz kérdezni és kétkedni és megvizsgálni mi a valóság és mi nem fedi a valóságot - mielőtt az ilyen sima, csiszolt beszédű Bogárkák mezésmázos vermébe esnél.
Persze az hogy reflektorfénybe kerültem (többek között az igazságszeretetem és a szabadszájúságomnak köszönhetően, és amiatt hogy a rendszer hosszú rejtőzködés után újra-toborzott, ugye koszovó) magával hozta az alacsonyabb szintekről (a megértés alacsonyabb szintjeiről) induló akciókat. Ezek a szintek teljesen nem értik mi történik, csak szert tettek valamilyen szintű eszközismeretre és ki tudták nyitni a gondolkodásukat valamennyire a telepátia és az egyéb parajelenségek felé, amit az eszközök használatához meg kellett tenniük, mert a legtöbb mind azért készült hogy ezt a csatornát megnyissa az elméjükben. Ők már tudják hogy ez valóság, de a céljaikat tekintve még fogva tartja őket a rendzser mocska: a parancsuralom, a félelem, a mammonimádás, vagy egyéb elmetrükk az MK-ULTRA kísérletekből és a kabal többi irányaiból. E miatt ők nekem esnek és mindenkit meg akarnak ölni, akiről kiderül hogy ő magasabb szinten áll. Megpróbálják és újra és újra megpróbálják - ezért sajnos nincs más választásom: meg kell ölnöm őket. Pedig az én célom nem ez. Én azt szeretném ha felébrednének és végre látnák amit én is látok. Azt hogy mennyire gyönyörű ez a hely ahol élünk és hogy az az irány ami felé mozog ez az egész jelenlegi rendszer, ez a biztos pusztulást jelenti. Mivel elég önző is vagyok, úgy intéztem hogy ez bizony megtörténjen még az én életem ideje alatt. Ezért fejlesztettem negatív irányba is a pusztítóerőket. Ezek jelenléte és kiszivárgása (szándékos) biztosítja hogy ne legyen kibúvó ("Óóó, megy ez még vagy 200 évig!"- Hát nem.). Az indormációszerző, lopó rendszereket is fejlesztettem addig a szintig hogy gyakorlatilag a természetes alapú gondolatolvasás és telepátia, távolbalátás és a többi természetes alapú kémkedés kivételével technikailag minden egyéb módot ki lehet küszöbölni - le lehet szigetelni - de ugyanakkor a pénzközpontok vonzáskörén kívül eső szintek (a legnagyobb része a rendszernek) akik nem tudják megfizetni a tudást és a védelemhez szükséges eszközöket anyagokat, semmit sem tudnak elrejteni, csak ha a természetes alapú trükköket használják. A technikai alapú (anyagi alapú, elektronikus főleg) megfigyelő és feldolgozó rendszerek alapvető hibája ugyanis, hogy robotok. Nem tudják, hogy mire figyeljenek, meg kell nekik mondani és ha megmondtad nekik akkor is csak azt tudják megcsinálni amit mondtál nekik. Ha pedig úgy állítod be hogy tanuljon magától, akkor mindig lefagy, összeakad, leég... a programozásba meglévő ütközések miatt. :-) Szar a programozó.
Így idővel mindeki kénytelen megtanulni a természetes alapú módszereket és technikákat. Így például a legjobban leszigetelt minden elektromágneses és fény és hang hullámhosszra védett lehallgathatatlan helységből is nyerhetsz információt a telepatikus gondolatolvasás segítségével. ("This conversation happened between you and me in a highly secured building." - "This is not what we want from him.") Azért kényszerítem a rendszer tagjait ebbe az irányba, mert ha a természetes módszereket gyakorolják, akkor szert tesznek arra az érzékenységre és kapcsolatra a külvilággal, ami az együtt-érzés (telepátia egy formája, amikor képes vagy egy másik ember érzelmeit valójában a saját testeden belül érezni; ősi magyar tudás amit a magyar nyelv őriz) felé vezeti őket és innen már csak egy kis lépés a megértés és a felelősségvállalás. Elkerülhetetlenné válik. nagyon kevés ember képes arra hogy azon az érzékenységi szinten gonosz módra cselekejen. Ehhez az kell hogy gonosz és őrült kiképzője legyen, aki maga képes erre és képes felépíteni egy elmebörtönt, egy jól megtervezett hosszú időtávú kontrollált körülményeket jelentő programozási helyzetet, ami a technológiák és a többi rendszerelem (a rendszer erőforrásokhoz: tudás, pénz, kutatói lehetőségekhez hozzá nem férő részei rá vannak kényszerülve hogy a természetes útakat válasszák hiszen nincs annyi pénzük) fejlődése következtében - lehetetlenné vált mára. Ezt én láttam már akkor, igen. És ezért kellett megölni azokat akik képesek voltak akkoriban az ilyen típusú hosszú távú programozásra ilyen fokú kegyetlenséggel (navigator job, hancz,...) És azért nem vadászom ezeket ma, mert nem tudják keresztülvinni a programjaikat. miért? Mert a speciális érzékenységgel születő személyek felderítése is iszonyú tempóban fejlődött (én fejlesztettem, mire nem jó még a gravitációs távcső elve, egyéb módszerek) és a tökéletesen ellenőrzött, kontrollált és irányított körülmények létrehozása ezen személyek körül, lehetetlenné vált. Elég egy jól irányzott kedvesség, egy humoros madárhang - és a jól kitervelt kínzás és elmebörtön fala máris megrepedt, fény áramlott be és a friss réti virágok illata, levegő, élet - ami életet ad és segít túlélni és elültetni a reményt, a magot, mely később megfordíthatja a megkínzott elmét.
Ugye ahhoz hogy ezt a rövid kis helyzetleírást megértsd, meg kell értened és tudnod kell hogy mit is jelent úgy felnőni, hogy a szülök kiválasztásától kezdve ellenőrizve és kontrollálva van körülötted minden: ki lesz a barátod, a tanárod; ki mit fog tenni veled, mikor erőszakolnak meg és mikor kergetnek őrületbe, vagy kényszerítenek gyilkolásba, korai gyermekkorban, és mikor segítenek, kedveskednek, hogy mégis engedelmes kutyusa legyél a gazdinak. Ahhoz hogy ezt megérsd el kell fogadnod a tényt: hogy ilyen létezik, létezett. Sok száz éve létezik az ilyenfajta tudás és fejlődik gyűlik. Az Öreg, aki engem tenyésztett, nem csak szimplán így nevelt fel, hanem tisztán hagyta az elmémet, mert szüksége volt valakire, aki képes végigelemezni a programját belülről, hogy felderítse mi a hiba. mert az Öreg tudta hogy kicsúszott e kezükből a dolgok irányítása és a rednszer kezdte felzabálni a rendzser irányítóit is. Az Öreg egyike volt azoknak akik képesek voltak hosszú távú életpályákat felépíteni, ami a végén a megfelelő képességű és beállítottságú elmével rendelkező robotot eredményezte. Ott hibázott, hogy gyakorlatilag ő is robotokat gyártott: biológiai robotokat. És ezek nem képesek működőképes állapotban tartani egy olyan bonyolult rendszert mint az emberi társadalom. A sors fintora, hogy az öreg és mások "robotjai" ma robotokat építve próbálják uralmukat visszanyerni a rendszer egésze felett. Ördögi kör: egy már bizonyítottan működésképtelen megolást próbálnak megismételni az "emberi tényező" teljes kiiktatásával, holott pont ezért nem működött az Öregék rendszere sem: mert parancsuralmi módra váltottak és kiirtották részlegesen az "emberi tényezőt".
Idrónia nem?

1 comment:

Anonymous said...

Kedves Péter!

Olvasom a blogodat és egy csomó igazán érdekes dolgot véltem felfedezni rajta.
Mondd, esetleg lehetne veled valamikor összefutni és beszélgetni mondjuk egy órácskában? Modellezni a dolgokat.
Sajnos célszemély vagyok, aki inkább a technikai védekezés irányába menne.
Ha precízen meglenne miket és milyen tartományokban kell mérnem, bármit meg tudok oldani, de még lokalizálni is, csak idő kérdése.

Nekem az jött le, hogy a témának igazi szakértője vagy.
Ezért is örülnék, ha módot adnál legalább egy egyszeri gyors találkozóra.

Üdv. és várom válaszod, Ferenc
p.s. A gmail-en próbáltalak már felvenni, csak nem tudom, blokkolnak-e.